Skip to main content

Nekimegy az iTunesnak az Intel

FacebookFacebookFacebookFacebook
Jön az Insider, az Intel online videokölcsönzője, Full HD felbontású tartalmakkal.

Hirdetés

A Sandy Bridge platform a CES-en mutatkozik be, ezt már jó ideje mindenki tudja. Azonban úgy tűnik, hogy nem ez lesz az Intel legnagyobb dobása, hanem az Insider nevű videotéka, amely 1080p-s minőségű filmet letöltését teszi majd lehetővé. A tervek szerint a tartalomhoz csak Intel Core i7/i5/i3 processzorral szerelt asztali gépek illetve notebookok férhetnek majd hozzá – a lépés elsőre talán nem tűnik logikusnak, azonban mégis indokolt lehet, hiszen az Intel hardveres másolásvédelemmel is ellátta a processzoraiban lévő videovezérlőt, ami a filmstúdióknak nagyobb biztonságot jelent, mint a relatív könnyen feltörhető szoftveres védelem.

Az Intel állítólag már meg is egyezett a CinemaNow illetve Warner Brothers stúdiókkal, akik a DVD/Blu-ray lemez megjelenésének időpontjában engedélyeznék a filmek katalógusba való felvételét. A cél persze nyilván az, hogy az Insider minden nagyobb stúdió filmjeit tartalmazza majd. Az Intel, úgy tűnik, komolyan be akar törni a szórakoztatóelektronikai piacra, hiszen a CES-en bejelentésre kerülő processzorok 3D Blu-ray lemezek lejátszására is képesek, valamint érkezik a WiDi következő verziója is, ami a Full HD felbontású tartalmak akadozásmentes továbbítását teszi lehetővé WiFi hálózaton keresztül.