Skip to main content

Amerikában már többen akarnak Androidot, mint iPhone-t

FacebookFacebookFacebookFacebook
A legújabb felmérés szerint már megelőzte az Android az iPhone-t az új okostelefont vásárlók ranglistáján.

Hirdetés

A Google/Android és az Apple/iOS között zajló pár éves küzdelemben a Google először tudott megnyerni egy komoly csatát. A Nielsen felmérései alapján az amerikai fogyasztók már nagyobb arányban vágynak a zöld robotos telefonra, mint az almásra: az első negyedévben azok a fogyasztók, aki új okostelefont készültek vásárolni, 31 százalékban az Androidot választanák, és csak 30 zsázalékuk döntene az iPhone mellett.

Ugyanez a felmérés tavaly június és szeptember között még azt mutatta ki, hogy a fogyasztók 26 százaléka vásárolna androidos készüléket, míg 33% voksolt az iPhone mellett. Persze ezeknél az adatoknál figyelembe kell venni azt is, hogy az iOS mindössze az Apple készülékein fut, amiből egyszerre mindig csak két generáció van a piacon, míg az Android esetében meglehetősen sok készülékgyártó használhatja a Google operációs rendszerét, vagyis hardver szinten két készülék verseng sok másikkal szemben.

A felmérésben résztvevők 37 százaléka jelenleg is androidos készülékkel rendelkezik, 27%-uk pedig azt mondta, hogy jelenleg iPhone-t használ. Ha másra nem is, arra mindenképpen jó ez a felmérés, hogy rávilágítson arra a tényre, hogy egyre erősebb lesz a verseny a két vetélytárs között, míg mellettük egyre jobban törpülnek el a régi nagyok, így a RIM/Blackberry és a Nokia/Symbian is. Vajon hol lesz helye a Nokia/Windows Phone 7 párosnak?