A tévével is kommunikálnak a Sony új táblagépei
A Sony két új táblagépet jelentett be, amelyek természetesen Android operációs rendszert használnak majd, így szoftveresen várhatóan nem lesznek túl egyediek – persze a Sony saját alkalmazásokkal készül, de a kezdőképernyőt nem szabhatja át kedve szerint. A japán óriás a dizájn terén viszont tudott újat mutatni: az S1 fantázianevű tablet legnagyobb érdekessége az, hogy tervezéséből adódóan egyik rövidebbik fele szándékosan nehezebb, mint a másik. A Sony szerint ez a furcsa kialakítás azt eredményezi, hogy a gépet kényelmesebb egy kézben (is) tartani, akár huzamosabb ideig is. A 9,4 colos táblagépen a Sony online zene- és filmboltja is elérhető lesz (legalábbis a szerencsésebb piacokon), a PlayStation Suite segítségével pedig játszani is lehet majd rajta. További érdekesség, hogy a Sony egy infra portot is szerel a kütyüre, hogy ne csak a WiFi kapcsolattal rendelkező tévéket lehessen távirányítani segítségével, hanem a régebbi megjelenítőket, Blu-ray lejátszókat, erősítőket stb. is. Az S1-ből kétféle verzió lesz, a csak WiFi kapcsolatot támogató modell mellett lesz egy 3G-s változat is.
A Sony S2-re csak 5,5 colos, 1024×480 pixeles kijelző jutott, ebből viszont kettő is. A félbehajtható táblagép ennek a kialakításnak köszönhetően sokkal könnyebben használható könyvként, és persze a méret jót tesz a hordozhatóságnak is. Hardveresen (a panelek méretét nem számítva) az S1 és az S2 egyeznek, mindkettőben Tegra 2 SoC teljesít szolgálatot.
A Sony egyelőre nem közölte, hogy a táblagépeket mikor, hol és mennyiért fogja először piacra dobni, ugyanakkor a BRAVIA tévékkel való kapcsolódási lehetőség és az online szolgáltatások miatt szinte teljesen biztos, hogy a premier Amerikában, Japánban vagy Angliában lesz. Ami az időpontot illeti, mindenképpen 2011-et saccolnánk, további részleteket pedig várhatóan a szeptember első napjaiban megrendezésre kerülő IFA-n fogunk megtudni, ahol a Sony – reményeink szerint – további információkkal is szolgál majd az S1 és S2 táblagépeket illetően.

