Az ASUS sem marad ki az okosórás versenyből
A Focus Taiwanban közzétett információk alapján az ASUS olyan viselhető kiegészítőt képzel el, ami nem önálló eszköz, hanem a mobiltelefon kiegészítője (ez gyakorlatilag az okosórát jelenti manapság), ami pedig érdekessé teszi, az az, hogy a felhasználóval való interakcióra a hang- és gesztusirányítást is be akarják vetni. Shih ugyanakkor elismeri, hogy ezen a területen még van mit fejleszteni.
A másik irány, ahol változtatni kell, az üzemidő – az ideális az lenne, ha az órák legalább tízszer annyi ideig bírnák, mint a telefonok. Shih először januárban nyilatkozott arról, hogy még idén szeretnének ilyen eszközzel piacra lépni, ám először még több akadályt is le kell küzdeniük. Ezek most úgy tűnik, hogy elsősorban a kezelés és az üzemidő köré csoportosulnak.

