Skip to main content

Rengeteg ROG újdonság gamereknek az ASUS-tól

FacebookFacebookFacebookFacebook
Új monitor, új egér, egy középen szétszedhető billentyűzet és egy „új” videokártya is bemutatkozott a Computex előtti napon.

Hirdetés

Az ASUS új gaming perifériái a pontosságra, a gyorsaságra és a megbízhatóságra koncentrálnak, így nemcsak azok számára ajánlottak, akik otthoni körülmények között játszanak, hanem profi esportolóknak is.

Az első újdonság a ROG XG248QSG nevű monitor, amelynél minden a sebesség körül forog – ez sajnos egyben azt is jelenti, hogy a kijelzőbe TN-panel került, de hát valamit valamiért. A 24,1 colos monitor alaphelyzetben is jó számokat produkál, de igazán akkor nyújt látványos teljesítményt, ha az OC módot aktív. Ilyenkor az elektronika turbó módra vált, ami azt jelenti, hogy a képfrissítés 610 Hz-es, a G2G válaszidő pedig 0,1 ms-os lesz. Utóbbi már-már az OLED-panelek válaszidejéhez mérhető; az mindenesetre teljesen biztos, hogy olyanra, mint a mozgó tárgyak elmosódása, az ASUS monitoránál nem kell számítani. Ráadásul az elektronika mindenben rettentő gyors, így a késleltetés (input lag) is ultrarövid, mindössze 0,8 ms – nem véletlen, hogy a tajvani gyártó szerint jelenleg a ROG XG248QSG a legjobb választás az esportok szerelmesei számára a piacon.

Egér fronton a ROG Harpe II Ace-szel mutatott az ASUS egészen elképesztő számokat: a mindössze 48 grammos egér a ROG AimPoint Pro optikai szenzor révén akár 42000 DPI-s érzékenységre is képes. Az egér formája alapján szimmetrikus, azonban oldalsó gombok is vannak rajta, így igazán kényelmesen csak a jobbkezesek használhatják. A nagy felbontás ellenére a kütyü vezeték nélkül kommunikál, de a SpeedNova 8K technológia pontos és késleltetésmentes összeköttetést biztosít.

A billentyűzeteknél a legnagyobb érdekességet a Falcata nevű csoda jelentette, amely az ASUS saját fejlesztésű mágneses ROG HFX v2 kapcsolóival ellátott 75%-os (numerikus részleg nélküli) klaviatúra, amit az F6-F7 gombok között indulva két részre lehet választani. Balra kerülnek a 6, T, G és B gombok, valamint a szóköz egyik fele, jobbra pedig a 7, Y, H, N és a szóköz másik része. A felek között a kommunikációt egy kábel biztosítja – nem szépségdíjas megoldás, viszont csak így biztosítható a teljesen késleltetésmentes kommunikáció. Az ASUS új billentyűzetének előnye, hogy oda teszed és úgy forgatod, ahogyan csak szeretnéd, így pedig ergonómiai szempontból teljesen tökéletes elrendezés alakítható ki. Amikor nincs szükség a kettéválasztott használatra, akkor a két részt mágnesek tartják össze.

GPU fronton a GeForce RTX 5080 Astral Doom Editionre szegeződtek a tekintetek, persze nem azért, mert a kártya teljesítményben bármi újat tudna mutatni: az RTX 5080 már elérhető egy ideje. A lényeg a Doom témán van – még jó, hogy egy olyan kártyát is el lehet adni némi felárral, amin az egyedi grafika egy olyan felületre esik, amit egy normál PC házban még üvegfal esetén sem igazán lehet látni.