Skip to main content

Legfrissebb hírek

A gyártó külső meghajtói az ütéseket már eddig is jól bírták, mostantól a porral és a vízzel is elbírnak.
Amerika fontos terep (lenne) a Huawei számára, de egyben nagyon nehéz is, mert az USA túl óvatos.
Gondoltad volna, hogy különféle betegségekre illetve különféle képességekre is lehet következtetni a szemmozgásod alapjá
Elsősorban időseknek vagy veszélyes terepen dolgozóknak és túrázóknak ajánlottak a lábbelik.
Tavaly a Sony és az LG is mutatott olyan tévét, amelynek panelje adta a hangot, az LG most csavart egyet a történeten.
Az IoT és az okosotthonok a kényelmi előnyök mellett biztonsági aggályokat is hoznak. A Samsung készül.
Az FZ950 és FZ800 egyaránt kétféle méretben, 55 és 65 colos méretben lesznek elérhetők.
De nem egy új akkumulátortechnológiának, hanem a Qualcomm új processzorának köszönhetően.
Ötféle OLED-tévé és egy LCD-tévé jelenti az elitkategóriát ebben az évben a koreai gyártónál.
Újabb szereplővel bővül a monitorgyártók piaca: hamarosan NVIDIA monitorokat is lehet vásárolni.
Lássuk be, hogy erre minden esély megvolt. Most már csak az kellene, hogy az asszisztens magyarul is értsen.
Ezúttal viszont már nem 4K-s, hanem 8K-s felbontással, a felskálázáshoz pedig mesterséges intelligenciával.
A választ az LG máris szállítja: a 2018-as modellek ára az USA-ban 1649 illetve 19999 dollár között lesz.
Úgy tűnik, hogy túl sok új telefon nem lesz a CES-en, a Sony viszont bejelentett három új modellt is.
A CNBC úgy tudja, hogy a vezetés már fel is kérte a JP Morgant a potenciális vevők felkutatására.