Skip to main content

Titkos vírusirtót fejlesztett az Apple

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Snow Leopard első tesztelői találtak rá a vírusvédelemként viselkedő alkalmazásra.

Hirdetés

Az Apple újabb és újabb, Microsoft szívató reklámkampányából mind tudhatjuk, míg Windowsok élete rövid és veszélyes, Mac-en nem léteznek vírusok. Ez technikailag még talán igaz is lehet, hiszen az időközben feltűnt rejtélyes Mac zombihálózatot a kalóz Photoshopokban és iWork 09-ekben található kémprogram (azaz nem vírus…) okozta.

De úgy tűnik az Apple-nél is ráébredtek, hogy ha presztízskérdést alkotnak a vírusmentességükből, előbb-utóbb valaki felveszi a kesztyűt. Ezt megelőzendő, operációs rendszerük legújabb változata már némi aktív védelmet is kapott. Legalábbis erre utal a korai tesztek során talált fenti figyelmeztetés. A jelzés pontos eredete még nem ismert ugyan, sem az ezt küldő (rejtett) alkalmazás képességeinek határa, de az biztos, a letöltött képfájlra előugró riasztás még az ENSZ maszatolás-szakzsargon szerint is „vírusvédelmi jellegű tevékenység”. Furcsa egybeesés az is, hogy az új Apple reklámfilmben már nem a Mac tökéletes védettsége a téma, csupán annyi, hogy nem létezik rajta „ezernyi vírus” – szemben a Windowszal.