Skip to main content

Nem sieti el a Microsoft a belépést a táblagépek piacára

FacebookFacebookFacebookFacebook
Miközben sok cég a PC piac válságából a táblagépekkel szeretne kitörni, a Microsoftot nem érdekli a tablet.

Hirdetés

Legalábbis nem nagyon – ez olvasható ugyanis ki a cég angliai vezetőjének, Ashley Highfieldnek a nyilatkozatából, amelyet a Pocket-lintnek tett. Ebben Highfield azt mondta, hogy a Microsoft egészen addig nem szándékozik táblagéppel a piacra lépni, amíg nem tud valami tényleg egyedit előállítani.

Ez a kijelentés egyaránt vonatkozik a hardverre és a szoftverre, bár az utóbbi területen a Microsoft azért jelen van, hiszen mi is teszteltünk már Windows 7-re épülő táblagépeket – igaz, egyikük sem tetszett igazán, ez az OS ugyanis nem ujjal való irányításra és mobil hardverre készült. Ezen változtathat majd a Windows 8, amelynek egyik érdekes tulajdonsága, hogy ARM alapú hardveren is fut majd, a másik pedig hogy állítólag olyan kezelőfelület is készül hozzá, ami hasonlít az ujjal is kezelhető Windows Phone 7-hez.

Ugyanakkor a Microsoftnak sietnie kell, ha nem szeretne a táblagépek piacán is egy olyan hibát elkövetni, mint az okostelefonoknál, ahol a Windows Phone 7-tel túl későn jelent meg. A táblagépek esetében egyelőre az iOS mellett az Androidnak még nincs akkora lefedettsége, egy, a 2.x-es Androidnál jobb élményt nyújtó OS-szel még esélye lenne a redmondi cégnek a második hely megszerzésére. Ehhez azonban sietni kellene a fejlesztéssel.

Címkék