Tervezett avultatás gyanúja a Samsungnál is?
Miután kiderült, hogy az Apple a szoftverfrissítésekkel szándékosan lassítja a telefonjait (hogy miért, az most mellékes), több országban is azzal vádolták meg a vállalatot, hogy ezzel tervezett avultatást hajt végre – ami viszont nem megengedett, ezért be is perelték vagy vizsgálják a gyártót. Az USA-ban több tucatnyi csoportos per indult már az Apple ellen, Franciaországban és Olaszországban pedig azt vizsgálják, hogy a szoftverfrissítésekben lévő lassítás célja valójában tényleg a felvetett probléma megoldása, vagy az Apple trükközik, és arra akarja rávenni a felhasználókat, hogy idő előtt cseréljenek telefont. Az olaszországi vizsgálattal kapcsolatban kiderült azonban egy érdekes tény, mégpedig az, hogy felhasználói bejelentések miatt a hatóságok a Samsungot is vizsgálják. Egyelőre azonban semmi konkrétumot nem tudni ezzel kapcsolatban, és nem tudunk olyan információkról vagy bizonyítékokról sem, amelyek akár csak a leghalványabb módon is alátámasztanák azt, hogy a dél-koreai gyártó is trükközik.
A Samsung nagyon gyorsan közleményt adott ki, amelyben biztosítja a felhasználókat arról, hogy egyetlen szoftverfrissítéssel sem lassították szándékosan a telefonok működését. A Samsung közölte azt is, hogy az ügy mielőbbi tisztázása érdekében teljes mértékben együttműködik az olasz hatóságokkal.

