Skip to main content

Pénteken kerül a boltokba az iPhone 3GS

FacebookFacebookFacebookFacebook
A telefon sokkal drágább lesz, mint az iPhone 3G.

Hirdetés

A T-Mobile internetes boltja már tartalmazza az iPhone 3GS árait, amelyből kiderül, hogy előfizetéssel együtt 19-152 ezer forintot kell érte fizetni, attól függően, hogy a 16 vagy 32 Gbájtos változatot kérjük, illetve, hogy milyen előfizetést választunk mellé. Ha hozzászámoljuk az előfizetési díjakat is, akkor a 16 Gbájtos iPhone 3GS legkevesebb 185 ezer forintba kerül (Ikon 200 egyéves hűségnyilatkozattal), míg a legdrágább variáció (Ikon 600 kétéves hűségnyilatkozattal) 443 ezer forintba – persze ez a fajta matematika nem teljesen fair, a lebeszélhető percek és az ingyen SMS-ek miatt.

A készülék elsőként a MOM Parkban lesz megvásárolható július 31-étől, azaz péntektől, reggel 9 órától. 11-kor további tíz üzlet is megkezdi az iPhone 3GS árusítását – azért csak ennyi, mert egyelőre a telefon csak korlátozott darabszámban áll rendelkezésre.

A részletes árlista itt található.