Skip to main content

Cikkek

TESZT
Nem feltétlenül kell a legdrágább NAS-t megvásárolni akkor sem, ha felhő alapú elérést is szeretnénk a kütyü mellé.
TESZT
Igazán egyedi külsővel megáldott ultrabookot elég kevés gyártó mutatott; a Dell az egyik közülük.
TESZT
Az Acer monitora rengeteg extrával bír, játékosoknak és filmszeretőknek is ajánlható. Viszont egy vagyonba kerül.
TESZT
4 GB RAM, nyolcmagos SoC, Full HD kijelző, ujjlenyomat szenzor és USB Type-C az új kínai versenyzőben.
TESZT
A Samsung kijavította az S6 hiányosságait, és új extrákat is pakolt az S7-be. Az eredmény magáért beszél.
TESZT
Az USB-s akkuk egyre népszerűbbek; és már olyan kütyük is léteznek, amelyek a töltésen kívül is kínálnak extrákat.
TESZT
Külső alapján semmi különös, mondhatnánk az Acer masinájára. Ennél nagyobbat viszont nehéz lenne tévedni.
TESZT
Egyszer már nekifutottunk, de nem jött össze, most azonban sikerült kommunikációra bírni a Botvac Connectedet.
TESZT
A koreai gyártó a visszajelzésekre hallgatva dobja piacra idei csúcskészülékét – teszten az S7 edge.
TESZT
Ma már nem feltétlenül luxus a 3D nyomtatás; megnéztük, hogyan működik és mire jó egy 3D nyomtató.
TESZT
Mégpedig egymillió dollárért: meghallgattuk a magyar fejlesztésű StradiSound Set System 1.3 hangrendszert.
TESZT
Nyúzópróbán az Alcatel víz- és ütésálló készüléke, az elérhető árú, de trendi Go Play.
TESZT
Meglévő tévé felokosítására használható a Pipo X9, amely néhány igen érdekes tulajdonsággal is rendelkezik.
TESZT
Fémborítással, kiváló ujjlenyomat szenzorral és korrekt árcédulával hódít a legújabb kínai készülék.
TESZT
A szívás a robotporszívók teljesen normális velejárója, de amit most a Neato művelt, az túlment egy határon.