Skip to main content

iOS

Steve Jobs mindent megtett volna, hogy az Androidot a földbe tiporja. Most mégis szent lesz a béke.
Egyes pletykák szerint az Apple megoldja végre, hogy egymás mellett több ablakot nyissunk meg – táblagépen.
Bár az iOS és az Android is ingyenes, a rendszereket fejlesztő Apple és Google is szépen keres rajtuk.
A hazánkban kissé szerencsétlen Nokia HERE szolgáltatások androidos változatán dolgoznak a finnek.
Az iOS legutóbbi frissítésének átvizsgálásakor kiderült, hogy valószínűleg ujjlenyomat-olvasót kap az új iPad.
Az iOS 7.1 kódjában találtak egy olyan részt, amely szerint a hangvezérlés hamarosan kitörhet a mobilok világából.
Az Apple milliárdokat követel a Samsungtól, de lehet, hogy nem is a koreai vállalat fog fiizetni.
Az almás vállalat benyújtott egy szabadalmat, amely „készülék gesztussal történő feloldását” teszi lehetővé.
Bluetooth adapterrel rendelkező, távvezérelhető villanykörtét dobott piacra az LG.
Az Apple tavaly nagyot lépett előre azzal, hogy 64 bitre állt át – a rivális Google egyelőre lemaradásban.
Subscribe to iOS