Skip to main content

Samsung

Október 11-én kerülhet bemutatásra a Google Nexus Prime, rajta az Android Ice Cream Sandwich rendszerrel.
Az USA-ban a Samsung mellé betársult az amerikai Verizon is. Európában eközben visszaszúrt a koreai óriás.
Omnia W néven érkezik majd Samsung Windows Phone 7 Mangot használó készüléke.
2 GHz-es, négymagos processzort, 1,5 GB memóriát és 4,65"-os Super AMOLED III kijelzőt kaphat az új csúcskészülék.
Még meg sem jelent, a Samsung szakemberei mégis biztosak benne, hogy az iPhone 5 szabadalmakat sért.
Az Antenna Hungária és a Samsung közösen jelentették be, hogy matricát kapnak a Samsung tévéi is.
A koreai gyártó viszontperelte az Apple-t, így esélyes, hogy a felek végül a bíróságon kívül egyeznek meg.
Nem zárja ki a régebbi telefonok tulajdonosait a Samsung a Bada platform néhány napja bejelentett frissítéséből.
Legalábbis ez derül ki a J.D. Power and Associates jelentéséből, amely a felhasználók elégedettségét vizsgálta.
A TouchWiz utódja is lehet a későbbiekben a Samsung új felhasználói felülete, amely már letölthető.
Subscribe to Samsung