Skip to main content

2011 az inteles tabletek éve lesz?

FacebookFacebookFacebookFacebook
Paul Ottelini, az Intel ügyvezetője szerint 2011 elhozza a sikert az Intelnek a mobileszközök piacán.

Hirdetés

A processzorgyártó vezetője erről egy befektetőknek rendezett technológiai konferencián beszélt, ahol elmondta, hogy a jövő évben körülbelül 35, Windows-t, Androidot és MeeGot használó táblagép megjelenése várható, többek között olyan gyártóktól, mint a Toshiba, a Lenovov, az ASUS, az Acer és a Dell. Ezek közül a Moorestown platformra épülő gépek közül többet remélhetőleg már a januári CES-en megnézhetünk majd.

Kevésbé rózsás a helyzet az okostelefonoknál, ahol a Medfield egyelőre késésben van, megjelenése ugyanis 2011 közepe előtt nem várható. Ez azt jelenti, hogy az NVIDIA, a Qualcomm vagy éppen a Texas Instruments új, kétmagos és igen gyors processzorainak bőven lesz ideje megvetni a lábát a piacon. Az Intelnek így lehet, hogy nehéz dolga lesz, ha rá akarja venni a gyártókat arra, hogy a már meglévők mellett az ő platformjára is építsenek.