iPhone 6 szeptember 19-én?
Az Apple következő okostelefonjával, az iPhone 6-tal kapcsolatban szinte naponta érkeznek újabb és újabb információk, amelyek persze semmi esetre sem tekinthetők hivatalosnak, mert nem a cupertinoi gyártótól származnak, hanem legtöbbször névtelen források szivárogtatják ki őket. Az iPhone 6-tal kapcsolatban így semmi sem biztos, az viszont körvonalazódni látszik, hogy a mobil kétféle méretben, 4,7 illetve 5,2-5,5 colos méretben fog megjelenni. Előbbi modell – szintén valószínűleg – 1704×960 pixeles kijelzőt kap, de szinte biztos, hogy a nagyobb változat is pontosan ennyi pixellel gazdálkodhat majd, hogy a korábbi telefonokra írt alkalmazások kompatibilitása biztosított legyen.
A készülék megjelenési időpontjával kapcsolatban sok minden felmerült már, a Reuters korábban azt vélelmezte, hogy az iPhone 6 már augusztusban érkezik; ezzel az Apple megelőzhetné az összes, esetleg az IFA-n bemutatásra kerülő telefont, ráadásul a telefon eladását biztosan megnyomná, ha iskolakezdésre meg lehetne vásárolni. A Deutsche Telekomtól kiszivárgott dokumentum szerint viszont az iPhone 6-ot a szolgáltatónál szeptember 19-től lehet majd megvásárolni. Tekintettel arra, hogy Németország első körös versenyző, ez a globális start időpontját is jelentheti – feltéve persze, hogy az értesülés helyes. Egyébként még az is előfordulhat, hogy mindkét információ valódi, ebben az esetben a bejelentés időpontja esne augusztus végére, szeptember második felében pedig az értékesítés kezdődhetne meg.

