Skip to main content

Intel

Black Brook néven mutatta be az Intel saját elképzelését az egybegépekről - a referenciamodell elég ígéretes.
Kínai forrásokból úgy hírlik, hogy a Nokia ismét beszáll az okostelefon üzletbe. Egy androidos zászlóshajóval.
Madarak azt csicsergik, hogy az új iPad Pro egyik verziója mindkét rendszert futtatni tudja majd.
Fél évvel az inteles felvásárlás után a Basis elkészült első új fitnesz-figyelő készülékével, a Peakkel.
Egészen pontosan csak egy kis részt belőlük, hogy így erősítse pozícióit a mobilpiacon.
Az Intel Edison chipjére épül az az okoskarkötő, amely egyben szelfiket készítő drónként is használható.
Az Intel kifejezetten hálózati eszközökre fejlesztett Rangeley SoC-jére épülő NAS-t jelentett be a Synology.
Az ASUS a VivoTab Note 8-ból toll nélküli, olcsóbb gépet készített. Hátha nem akarunk kézírást digitalizálni.
Az Intel az IDF-en jelentette be, hogy elérhetővé vált az SD kártya méretű számítógépük, a 22 nm-es Edison.
Az ASUS X205 talán most megint az lehet, ami az Eee PC volt hajdanán: a legolcsóbb notebook.
Subscribe to Intel