Skip to main content

Intel

Még igazából el sem terjedt, de máris leváltják az Intel Clovertrail platformját.
Ezt Erik Huggers, az Intel Media divizió vezetője erősítette meg. Kérdés, hogy jó-e a koncepció.
A Lenovo a Yoga Intel processzoros, szinte teljes értékű noteszgépként használható verzióját is megnéztük.
Az Intel Clover Trail+ platformjára épülő a mobil, amely minden szempontból brutális.
A technológiai alapok most nem változtak, de az adóvevők sokkal kisebbek és energiatakarékosabbak lettek.
Egyes pletykák szerint az Intel megelégelte, hogy partnerei nem látják a helyes irányt; saját tévés hardver készül.
Steve Ballmer már korábban is mondta, hogy a Surface és a Surface Pro csak a jéghegy csúcsát jelentik.
A gyártók várakozásai szerint 2013-ban az ideihez képest megduplázódnak az eladások.
TESZT
Kipróbáltuk az OCZ Vertex 4 SSD-t, amely a gyártó saját fejlesztésű Everest 2 processzorára épül.
A hírek szerint a Microsoft a már bemutatott két Surface mellett egy kisebb képátlójú verzióval is készül.
Subscribe to Intel