Skip to main content

Kína

Nyilván nem direktben, csak előzetes engedély birtokában. Hiába, a pénz nagy úr – bár ez esetben kétséges, hogy elegendő érv lesz-e.
Több kínai fejlesztő szerint az Apple visszaél piaci erőfölényével – pedig a 30 százalékos sarc már rég a múlté.
Hosszú ideig Amerika volt az első helyen (utoljára az El Capitannal), a LineShine viszont újra Kínába vitte a képzeletbeli serleget.
Japán majd Dél-Korea után Kínán a sor, hogy megmutassa: simán tud húzni egy teljes iparágat, ha arról van szó.
A platform tulajdonosa, a ByteDance nem tudta elérni, hogy a TikTok kitiltásának megágyazó törvényt átmenetileg hatályon kívül helyezzék.
Amerika a legtöbb információt a britekkel osztotta meg a Huawei botrány kapcsán, de nem ez lehet a fordulat oka.
Sokka szigorúbb már nem lehet az amerikai tiltás, nagy kérdés, hogy mi a mostani döntéssel az USA célja.
A jelenlegi tiltás legalább 2021-ig érvényben marad, hiába reménykedett a vállalat abban, hogy enyhülés jöhet.
A felhasználók nem teljesen értik, hogy mi működik és mi nem, ezért a Google tisztázta a helyzetet.
Amerika az utóbbi napokban két olyan dolgot is tett, ami nem sok jót vetít előre.
Subscribe to Kína