Skip to main content

Windows

Az Acooo háromféle felhasználásra is készít a oneBoard nevű, billentyűzetbe épített számítógépéből.
Minden irodai tréfamester kelléktárának kötelező eleme a Windows Error Message Creator nevű vicces szoftver.
A Microsoft már korábban is azt mondta, hogy az ingyenes frissítés lehetősége csak egy évig él majd. Ez már biztos.
A Microsoft semmiképpen sem akar félreértést: újra megmondta, ki kapja meg ingyen a Windows 10-et.
A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy a Windows 10 milyen változatokban lesz elérhető.
A Microsoft a Windows 10-hez már nem ad HTCP alkalmazást, azt szeretné, ha helyette Xboxot vennének a felhasználók.
Az új rendszerben, amint elkészül a frissítés, azonnal megy is ki a felhasználókhoz, hogy telepíteni lehessen.
A tesztelésben résztvevők igényei alapján bekerült újdonságok is láthatók a WinBeta exkluzív bemutatóján.
A Build 2015 konferencia örömére a Microsoft közzétette a Raspberry Pi 2-re készülő Win 10 első változatát.
New Yorkban mutatta be az Acer az idei évre szánt új termékeit és stratégiáját a legfontosabb szegmensekben.
Subscribe to Windows