Skip to main content

Windows

A japán gyártó egyelőre specifikációk nélkül mutatta be a készülékeket, üvegbúra mögött.
A Bloomberg egy belső forrásora hivatkozva azt állítja, hogy a Windows 8 félkészen kerül a voltokba.
Ultrabookokra már eddig is élt az ajánlat, mostantól hagyományos notebookokra és asztali gépekre is vonatkozik.
A Microsoft új szolgáltatása lehetővé teszi a véletlenül törölt fájlok visszaállítását.
Úgy néz ki, hogy az ASUS nem szeretne túl sok Windows RT-s és Windows 8-as táblagépet értékesíteni.
A Microsoft befejezte a Windows Phone 8 fejlesztését, az első készülékek novemberben érkezhetnek.
Az egész szakma arra számít, hogy a Nokiának nem lesz több dobása, a Nokia alelnöke, Jo Harlow viszont cáfolta ezt.
A specifikációk alapján úgy tűnik, hogy a vállalt ki fogja tudni használni utolsó utáni lehetőségét.
A Windows 8 használatát megkönnyítheti, ha érintőképernyős a monitorunk. És ehhez hardvert sem kell cserélni.
A slate-ek és a dokkoló, mintha külön világból jöttek volna; mégis a legjobban használható együttest alkotják.
Subscribe to Windows