Skip to main content

Két új C-PVA paneles monitort jelentett be a Samsung

FacebookFacebookFacebookFacebook
A kérdés csak az, hogy a 23 colos megjelenítők válaszidején sikerült-e javítania a koreai gyártónak.

Hirdetés

A Samsung tavaly jelentette be első C-PVA panelre épülő monitorát, az F2380-at. A kijelző tesztünkben helyt állt, majdnem mindenben maga mögé utasította a TN-es monitorokat, csak éppen pont azt a felhasználói réteget nem tudta megcélozni, amelyiket szerette volna; a gyenge válaszidő miatt a kijelzőt csak azoknak a usereknek ajánlottuk, akik egyáltalán nem játszanak a számítógépen, s ilyenből azért valljuk be, elég kevés van.

A most bejelentett két típus, az F2370H és az F2380MX szintén 23 colos panelre épül, és papíron 8 ms-os válaszidőt nyújt – ez G2G adat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a most bejelentett két újdonság esetében az utánhúzás hogyan alakul, minden esetre az a tény, hogy az F2380-as szintén 8 ms-os válaszidejű volt, nem vetít előre túl sok jót (mellesleg a modellszámozásból is arra következtethetünk, hogy a korábbi panel kerül az új monitorokba is). De várjuk ki a végét, egy jól belőtt overdrive-val még bármi lehet. Az 1920×1080 pixeles panel statikus kontrasztaránya is maradt 3000:1-hez mindkét típus esetén, ahogyan a fényerő sem változott, továbbra is 300 cd/m². Ami az extrákat illeti, a DVI és D-Sub mellé HDMI csatlakozót is kapunk, valamint mindkét modell esetében tartozék a beépített, 2×3 wattos sztereo hangszóró is.

Az F2370 és az F2380MX tulajdonképpen csak dizájnjukban térnek el, előbbi fényes fekete kávájával otthonra, utóbbi az emelhető és pivot-képes panellel pedig irodába ajánlott. A termékek forgalmazása Koreában várhatóan a jövő hónaptól indul, a monitorok ára 350 illetve 370 dollár lesz.

Címkék