Skip to main content

Lassan elkészül a MetaWatch luxus-okosórája

FacebookFacebookFacebookFacebook
Január óta várjuk a MetaWatch Frank Nuovo tervezte okosóráját, és úgy tűnik, mostanra el is készültek vele.

Hirdetés

Aki esetleg nem ismerné, a MetaWatch az okosórák piacának egyik nagy öregje, csak éppen jóval kevésbé sikerült bekerülnie a hírekbe, mint például a Samsungnak vagy a Pebble-nek, akikhez képest pedig jó pár év előnnyel rendelkezik. Ettől függetlenül a Fossilból kilépett mérnökök által alapított cég nem kisebb személyiséget, mint a Vertunak is tervező Frank Nuovot kérte fel a Meta M1 óra tervezésére.

Ez a készülék a MetaWatch luxusváltozata lenne, többféle szín- és szíjopcióval. Érdekes módon a luxus fogalmaz árra nem terjed ki, a legegyszerűbb változat ugyanis csak 250 dollárba kerül az előrendeléses lap szerint, míg a rozsdamentes acélból készült M1-ért is csak 450 dollárt kell fizetnünk.

Az óra számlapját egyébként egy 126×126 pixeles Sharp monokróm LCD alkotja, mögötte pedig egy TI MSP 430 mikrokontroller dolgozik 64 kb memóriával. A Meta egyedi platformot készített az órához, de a terv az, hogy a korábbi MetaWatch SDK-t portolják is erre, tehát elvileg a régi alkalmazások újrafordítással futtathatóak is maradhatnak akár. Az új platformmal mindenesetre már elérhető lesz a telefonról továbbküldött események kijelzése is, miközben az alacsony fogyasztású kijelző és Bluetooth 4.0 kombinációjának hatására a beépített akkumulátor egy hetes üzemidőt biztosít majd.