Skip to main content

Legfrissebb hírek

Viszont úgy néz ki, hogy a felturbózott modelleket csak Dél-Koreában és Kínában lehet majd megvásárolni.
A hirdetések csak akkor jelennek majd meg egy csatornán, ha a számláló legalább 10 ezer megtekintést mutat.
Az Európai Parlament elfogadta a februárban beadott javaslatot, így a közösségen belül megszűnik a roaming.
A Kaspersky göngyölítette fel, hogyan nyúlta le egy hackercsoport egy brazil bank ügyfélkörét.
A Honor 8 Pro-val a Huawei nagyon odatette magát, de ez a készülék árán is meglátszik.
Egy tervezet szerint az USA-ba látogatóknak át kell adniuk vizsgálatra mobiljaikat, Facebook jelszavukkal együtt.
A StatCounter aktuális statisztikája alapján már többször használjuk böngészésre androidos kütyüinket.
Egy ideje sokan vádolják az Apple-t azzal, hogy nem az utat mutatja, hanem a konkurenseket másolja. Ez változhat.
Nem tudni, hogy technológiai okai is vannak-e a csúszásnak, üzletpolitikai viszont biztosan létezik.
Egyelőre nagyon kicsi a lebukás esélye, ezért aki drónt vásárol, az hajlamos áthágni a szabályokat.
Forradalminak nem nevezhető újítással hasítana ki nagyobb részesedést a prémium szegmensből a vállalat.
A Samsung legalább el is ismeri ezt; a kérdés csak az, hogy akkor miért építette be a vállalat ezt az opciót.
Viszont a frissítést megint hullámokban terjeszti majd a Microsoft, így lesz, aki csak nyáron kapja majd meg.
A londoni és New York-i rendezvényeken a telefonoké volt a főszerep, de azért voltak még meglepetések.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy mit tud a Samsung Galaxy S8+ főbb konkurenseivel szemben.