Ha jót akarunk, tartozzunk a maradék 27 százalékba!
A Trusteer által végzett kutatásban természetesen az amerikai felhasználókra koncentráltak, de ha csak a saját tapasztalataimat nézem, itthon sem állhatunk sokkal jobban. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberek 70 százalékának elég egyetlen hozzáférését „megtörni”, és máris elérhetővé válik valamennyi személyes adata, megtakarítása, és így tovább. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ha ugyanazt a jelszót használjuk, akkor minden egyes ilyen „fiók” újabb lehetőség a betörésre, hiszen amíg egy bénán magyarított adathalász oldalon szinte biztos, hogy nem adjuk meg jelszavunkat, addig egy ismerős Facebook-üzenetén keresztül érkezett linkre lehet, hogy rákattintunk. Szóval a mi tanácsunk: használjunk többféle jelszót, és lehetőleg egyik sem a születési dátumunk, vagy édesanyánk neve legyen – a jelszóemlékeztető kérdéseket pedig ahol csak lehet, kerüljük ki, mert ezek rendszerint olyan személyes adatokra kérdeznek rá, amiket kis utánajárással bárki kideríthet.

