Toshiba: jönnek a 3D-s Cell tévék
A Toshiba a múlt hét végén jelentette be, hogy Japánban még augusztus folyamán a boltok polcaira kerül a Cell processzoros tévék második generációja, az X2-es termékcsalád. Az eddigi egyetlen, 55 colos X1 mellé három új típus érkezik, az 55 colos X2 és az 55 illetve 46 colos XE2. A tévék képességei nagyjából egyeznek a korábbi modell tudásával, de természetesen a repertoár kiegészült a 3D megjelenítési képességgel illetve a 2D-3D konvertálási lehetőséggel is. A Cell tévét a Las Vegas-i CES-en már megnéztük.
A tévék ára brutális lesz: az 55 colos X2-ért 11 ezer dollárnak megfelelő összeget kell fizetni, míg az XE2-es széria 55 colos illetve 46 colos verziója 7700, illetve 6600 dollárnak megfelelő jenbe kerül majd. Mindhárom tévé LED-es háttérvilágítású, a nagy árkülönbséget az indokolja, hogy az X2-es modell hátsó LED-es megvilágítású, local dimminggel (512 szektorral), míg az XE2-es tévék oldalsó LED-es megvilágítást kaptak.
A Toshiba 3D-s Blu-ray lejátszója a CES-en bejelentett BDX-3000 lesz, ennek részletes specifikációja és ára egyelőre nem ismert.

