Skip to main content

Új TomTom készülékek

FacebookFacebookFacebookFacebook
A TomTom az IFA-n mutatta be az új Go x50 Live sorozatot, amelyből a legnagyobb modell a Go 950 Live, míg a...

Hirdetés

A TomTom az IFA-n mutatta be az új Go x50 Live sorozatot, amelyből a legnagyobb modell a Go 950 Live, míg a képünkön látható Go 750 Live a közép-, a Go 550 Live pedig az alsóbb kategóriába tartozik.

IFA 2009

Mint a 9xx-as szériától megszokhattuk, a csúcsmodell teljes Európán kívül Észak-Amerika térképeit is tartalmazza, a kisebb változatok pedig kontinensük adataival érkeznek. A cég elmondása szerint a térképek az eddigiekhez képest több adatot tartalmaznak, például Málta, Görögország és Törökország útjait is. Az új készülékek hangvezérléssel is használhatóak, persze nem minden nyelven, és menürendszerüket is átdolgozták a jobb kezelhetőség érdekében. A Live szolgáltatáscsomagot is továbbfejlesztették, ráadásul a Go 950 Live az elődökből ismert, gyorsulásmérő szenzorokon alapuló Enhanced Positioning Technológiát is tartalmazza.

IFA 2009

A Go x50 Live mellett megnéztük az iPhone-hoz tartozó navigációs megoldást, és rövid próbánk alatt úgy találtuk, hogy jól használható szoftverről van szó.A mellékelt tartó a lehetőségekhez képes egész kis méretű, a beépített hangszóró pedig a kiállítás zajszintje mellett is egész jónak tűnt. A kezelőfelület érdekes ötvözete a TomTom és az Apple menüinek, az ikonok az előbbitől, a görgetés stílusa pedig az utóbbitól származik. Funkcionalitásban és használatban az iPhone olyan lesz, mintha egy normál TomTom PNA-t használnánk, annyi különbséggel, hogy a program mind álló, mind fekvő helyzetben használható.

Címkék