Skip to main content

Legfrissebb hírek

A szolgáltatás segítségével bárki megnézheti, hogy lesz-e használható internet a járaton.
A Google új csalás elleni és adatvédelmi eszköztárat jelentett be az Androidhoz.
Ritka, ha egy per kimenetele mind a két fél tetszését elnyeri, főleg a techiparban. Most mégis ez történt.
Úgy látszik, a WhatsApp elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen sokat fejlesztenie, de időnként azért érkeznek újdonságok.
A Broadcom ügyvezetője szerint nem a kevés RAM, hanem a „kevés” pénz az, ami gátolja az AI további fejlődését.
Még egy doboz tejnek is több kritériumnak kell megfelelnie, mint az AI-t fejlesztő cégeknek.
Az utóbbi időben szinte minden az AI-ról szól, azonban arról kevés szó esik, hogy mennyi pénzt ölnek a technológiába az óriások.
És a Magnetic Connect jobbnak tűnik, mint az Apple-féle MagSafe.
A telefongyártók részben költségtakarékossági okokból, részben EU-s előírások miatt nem mellékelnek kiegészítőket; erre válaszol most a Yettel.
Már Japán sem a régi, a szigetországban is teljesen a háttérbe szorultak a kinyitható telefonok.
A keresőóriás a Gemini at Work 2026 rendezvényen mutatta be a vállalati felhasználókra szabott modellt.
A Sony bejelentette, hogy jövőre egyáltalán nem vesz részt a CES-en – de lássuk be, a döntésnek jó oka van.
A dátum egyelőre nem hivatalos, mint ahogyan az sem, hogy miket mutat majd be a koreai gyártó – de sejtéseink azért vannak.
A megoldást nem a processzorgyártó fejlesztette ki, viszont ő lehet az, aki igazán elterjedté teszi.
A sanghaji MWC 2026-on lehetett megnézni a telefont, amelynek megjelenése hamarosan várható.