LG 42LE8500 LED LCD tévé teszt
Local dimming
A LED-ek alkalmazásának egyik előnye az, hogy az LG a local dimming megoldást is használja. Erről egy korábbi cikkünkben részletesen írtunk, most röviden annyit, hogy a megoldás lényege az, hogy a tévé elektronikája a kijelzőt szegmensekre osztja fel, és minden szegmensnek külön szabályozza a fényerejét. Ez sokkal jobb, mint a „klasszikus” dinamikus kontrasztarány (bár technológiailag arról van szó, hogy az elektronika minden szegmensnél helyi dinamikus kontrasztarányt alkalmaz), mert lehetőséget ad arra, hogy a sötét területeken a LED-eket akár teljesen lekapcsolja a készülék, míg a fényes helyeken továbbra is a maximális fényerőt tartsa.
Persze ahhoz, hogy a rendszer tökéletesen hatékony legyen, ahhoz minél több szegmensre van szükség. A 42LE8500 esetében 192 szegmens van, ami első hallásra nagyon kevésnek tűnik, korábban már volt járt már nálunk 960 szegmenses LCD is!
Érdekes módon a valóságban mégsem éreztük annyira kevésnek a 192 szegmensszámot, és egy normál filmnél a kontraszt valóban növelhető segítségével; a fekete mélységét a rendszer úgy tudja növelni, hogy a fényes területeken a részletesség nem csökken. A sötétebb részekre ez már nem igaz, mert adott szegmensben nyilván a maximális fényerő is csökken. A local dimming ki-bekapcsolásakor tehát azt kell eldöntenünk, hogy minden részletet szeretnénk-e látni, vagy előnyben részesítjük a mélyebb feketét. A speciális helyzetek, mint például a filmek végén a stáblista, ugyanakkor nagyon meg tudják zavarni a rendszert, a clouding egyértelműen felfedezhető. Egy másik eset: ha a fekete háttéren fentről lefelé egy kisméretű négyzetet mozgatunk, akkor annak fényereje állandóan változik, attól függően, hogy hány szegmensbe, és azokba milyen mértékben lóg bele éppen. Ezeket az anomáliákat egy sima Windows desktop képpel kitűnően tudjuk illusztrálni.
Viszont a képekből nagyon jól látszik, hogy a fekete sokkal mélyebb bekapcsolt local dimming mellett, amíg a színes ikonok ugyanolyan jól láthatók (a képek ugyanolyan beállítással készültek, a szerkesztett képeket pedig ugyanazokat a műveleteket hajtottuk végre.)
Miért nem éreztük kevésnek akkor a 192 szegmenset? Azért, mert mint korábban említettük, járt már nálunk 960 szegmenses tévé is, ahol ugyanezek a gyengeségek szintén kijöttek, és bár a felhő adott esetben kisebb területű volt, azt sem éreztük kevésbé zavarónak. Ahhoz, hogy a local dimming az ilyen extrém helyzetekkel is megbirkózzon, ahhoz sokkal több szegmens kéne, akár tízezer, vagy még annál is több - ilyen pedig nyilván nem lesz, mert az az égbe lökné a tévék árát. Ráadásul nemcsak számítási kapacitással nem lehet ezt győzni, hanem értelme sincs a dolognak: akit zavar a local dimming felhős jellege, azt a legkisebb felhő is zavarni fogja. Az LCD-gyártók próbálnak lépést tartani a plazmákkal, de kontraszt terén nem tudnak, vagy csak ilyen kompromisszumokkal. A local dimming viszont még így is sokkal hasznosabb, mint a 200/400 Hz-es képalkotás, ha bekapcsoljuk, filmnézés közben biztosan nem lesz az az érzésünk, hogy a kép elektronikusan tuningolt – egyedül akkor lehetünk gondban, ha nem teljes képernyős filmet nézünk, mert a zónák határa nem éles, így biztosan nem ott lesz, ahová a kép széle esik. Nem akarunk, és nem is törünk pálcát a local dimming felett - próbáljuk ki, aztán vagy bejön, vagy nem.
