AGAiT E-Clean EC01 robotporszívó teszt
Felépítés
A robot 36 cm átmérőjű és 9,3 cm magas. Tömege 3 kg. Átmérőben 2 cm-rel nagyobb a Roombánál, tömege mégis 80 dekával kevesebb.
A robot elején az ütközéseket a benyomódó lökhárító érzékeli. Mivel a robot elejébe semmilyen távolságérzékelő nem került, a robot minden akadályt az ütközés során észlel. Az ütköző mögötti sötét műanyag ablak a távirányító jelét fogadó infravörös diódákat rejti.
A robot kezelőfelülete három nyomógombból, egy két számjegyes numerikus panelből és öt visszajelző lámpából áll. A fóliapaneles gombok egyike a főkapcsoló, a másik a robot elindítására és megállítására szolgál, míg a harmadikkal a működés tervezett idejét lehet beállítani 10 perces egységekben, 10 és 80 perc között. A visszajelző lámpákból kettő a töltést illetve az alacsony töltöttséget mutatja, egy-egy az UV lámpa és a porszívó működését jelzi, az utolsó pedig hiba esetén világít. A numerikus kijelző indulás előtt a kiválasztott működési időt mutatja, működés során pedig a beállított vagy a robot által kiválasztott működési mód számát jelzi.
A robot felső része egy mozdulattal levehető. Ehhez a felső lap szélein lévő két gombot kell egyszerre benyomni, miközben a lapot hátrafelé lehúzzuk. Elsőre úgy érzi az ember, hogy két egymástól távol lévő gomb lenyomásához és a lap egyidejű lehúzásához eggyel kevesebb keze van, mint ami szükséges lenne, de gyakorlással két kézzel is abszolválható a feladat.
A fedél alatt mindössze egy lényeges dolgot találunk, ez pedig a portartály. A 0,3 liter térfogatú edény rendkívül egyszerű felépítésű és valóban csak portartályként funkcionál. Nincs szemétgyűjtő része, ahova a robot besepri a nagyobb szemetet, mint a Roomba esetében. A mellékelt szűrők egyikét használat előtt a portartály szívómotor felőli oldalára kell tenni. A szűrő nem HEPA, hasonló a Roomba gyári szűrőjéhez, bár annál talán kicsit gyengébb. A portartály melletti mélyedésbe illatosító párna tehető.
A robotot megfordítva nem nagyon ért minket meglepetés. Az alkotóelemek ismerősek, még ha nem is egyetlen roboton találkoztunk velük. A robot mozgatásáért és a fordulásért két nagyobb oldalsó kerék felelős, mint az összes eddig látott porszívó robotnál. Az egyetlen eltérés az, hogy a rugóút sokkal kisebb, mint azt az eddig nálunk járt robotoknál tapasztaltuk. Ebből arra következtethetünk, hogy tesztünk alanya csak kisebb akadályokon tud átmenni, és ez a következtetés többé-kevésbé helyes is: a burkolatváltó sínekkel semmi gondja nem volt, de a vastagabb szőnyegekre már kicsit nehezebben ment fel, az 1 cm-nél magasabb küszöbökkel pedig valóban gondban van. A készülék elejét egy apró kerék támasztja, ami fix tengelyen forog (nem bolygókerék).
A fal mellett és a sarokban megbújó por és szemét kisöpréséért a robot bal oldalára szerelt bajuszkefe felelős. Mivel csak az egyik oldalra szereltek ilyet, egyértelmű hogy a falat mindig az óramutató járásával egyező irányban követi. Ahhoz a kefe sajnos nem elég hosszú, hogy a sarkokba is beérjen, ráadásul a távolságérzékelők hiánya miatt a robot a sarkokat nem találja meg pontosan – de erről majd később.
A bajuszkefével egy vonalban található a hengeres kefe, ami szőnyegeken segít a szöszök összegyűjtésében. Működési elvét tekintve az E-Clean keféje teljesen más, mint a Roomba keféje. A Roombánál a kefe a szemétgyűjtő tartály előtt van, így a kefe a szemetet besöpri a tartályba. Itt a kefe maximum fellazítja a koszt, de a szőnyegen kívül máshova nem tudja tenni. A por és a kosz felszívása a kefe mögötti légbeömlő nyílásra hárul.
A két meghajtó kerék között található a „nélkülözhetetlen” fertőtlenítő UV fény ablaka. Az UV fény elméletileg megöli a baktériumokat, de ebben azért jobb nem reménykedni.
Az AGAiT E-Clean EC01 aljának legutolsó blokkja az akkumulátor nyílása, ahova a mellékelt akkumulátort kell becsúsztatni. A műveletet nem lehet elrontani, és a könnyen levehető ajtónak hála az akkumulátorcsere szerelés nélkül megoldható.
Egy dolog van, amit meg kell még említeni a robot alsó részével kapcsolatban: természetesen az AGAiT E-Cleanre is került magasságellenőrző (illetve inkább mélységellenőrző), amivel az olyan mélyedéseket érzékeli a robot, amibe nem lenne célszerű beleesnie. A készülék elejére három ilyen érzékelő is került, ezek az elvárásoknak megfelelően teljesítik a dolgukat.
A robot oldalán található a hálózati adapter közvetlen bemeneti csatlakozója, ami akkor jön jól, ha a robotot a dokkolója nélkül szeretnénk használni. A csatlakozó feletti apró lyuk nem dizájnelem, hanem a dokkoló felfedezésének legfőbb eszköze: ezen keresztül „látja” meg a robot a dokkolót, miközben a falat követve elmegy mellette.
A robot hátulján található ugyanilyen szenzor a dokkolás végső fázisát segíti. Dokkoláskor a feladat a szenzor alatt elhelyezkedő három csatlakozó nekinyomása a dokkolón lévő három fémlapnak.
Dokkoló
Az E-Clean EC01 dokkolója egy egyszerű, de egyedi szerkezet. Egyediségét az adja, hogy a műanyag ház egy stabilan álló talpon jobbra-balra elfordul – mintha a mérnökök nem bíztak volna abban, hogy a robot pontosan el tudja találni a beállás szögét, és a dokkolónak kellene igazodnia a robothoz. Tapasztalataink szerint inkább az történt, hogy kereséskor a robot belökte valamilyen irányba a dokkolót, majd ahhoz képest szépen beállt. A forgolódó dokkoló hátránya csupán esztétikai, mert a robot mindig máshogy fog állni a dokkolóban. Persze lehet, hogy ennek a flexibilitásnak köszönhető, hogy a robot nemigen tévedett a beálláskor.
A dokkoló tetején lévő Go feliratú gombbal a robot „időzíthető” is. Ha a gombot a robot töltése közben nyomjuk meg, akkor a töltés befejeztével a dokkoló kiküldi a robotot porszívózni.
Távirányító
Az AGAiT E-Clean távirányítója egy vékony, piskótaszerű lapocska, amit használaton kívül a robot tetejébe kell pattintani. A távirányítóval a készülék sokkal jobban irányítható, elnavigálható például a szoba vagy a lakás egy kívánt pontjára, de ezzel kapcsolható ki és be az UV lámpa vagy a porszívó is. Van rajta dedikált Start, Stop, Időzítő és takarítási üzemmód választó gomb is, illetve egy Home feliratú is, ami értelemszerűen a dokkolóba való visszatérésre utasítja az AGAiT robotporszívóját.

