Skip to main content

Samsung Galaxy Ace Plus okostelefon teszt

FacebookFacebookFacebookFacebook
Nálunk járt a Samsung Galaxy Ace egyik utódja, az Ace Plus, amely alig változott, de éppen ezért lehet népszerű.

Hirdetés
Pages1/2/3/4/5

Multimédia

A zenelejátszó felülete nem különösebben látványos, akár az Android stock lejátszója is lehetne, viszont funkcionalitás szempontjából remekül vizsgázott, köszönhetően annak, hogy a Samsung ugyanazt az alkalmazást építi be a csúcskategóriás és középkategóriás készülékekbe is. Az alkalmazással nemcsak a számok között válogathatunk, hanem lehetőség van arra is, hogy a dalokat album és előadó alapján csoportosítsuk (ez a funkció persze helyesen kitöltött ID-tageket feltételez). A szoftver fülhallgatóval 5.1-es virtuális térhangzás kialakítására is képes, emellett pedig még nyolcsávos, saját profil létrehozását is lehetővé tevő equalizer is került bele. Természetesen támogatja a véletlen lejátszás és az ismétlés funkciókat, ezen kívül pedig arra is van mód, hogy az éppen játszott dalra rákeressünk a neten és/vagy a YouTube-on, megjelenítsük az albumborítót vagy a dalszöveget. A zenelejátszó alapfunkcióit a kijelző feloldása nélkül is elérhetjük a lezáró képernyőről.


A telefonban FM-Rádió is van, amelyről azonban sokan nem érdemes beszélni: működik, de ezen kívül sok extrát nem nyújt (persze igazából nem is kell neki).

A Samsung egy videolejátszót is ad a telefonhoz, ez azonban használhatósága miatt biztosan nem kap díjat. Már a 720p-s fájlokat sem kezeli (mondjuk ezért elsősorban a hardver felelős, nem a program), és teljesen hiányzik a DivX/XviD támogatás is.


A képnézegető a gyári Android felület, amely kicsit szellős megjelenítést használ, de funkcionálisan jól működik. A programot elindítva a képeket mappák szerinti csoportosításban találjuk meg, és természetesen nemcsak a felmásolt fotókat nézhetjük meg, hanem a fényképezőgéppel készített képeket is. A képnézegető természetesen a fotók megosztását is lehetővé teszi, vezeték nélküli kapcsolaton keresztül vagy akár e-mailben is. A hálózatra csatlakozott eszközök számára a Samsung Galaxy Ace Plus természetesen tud zenét vagy másmilyen tartalmat küldeni, ehhez pedig az AllShare-t tudjuk használni, ami valójában egy DLNA kliens.

Fényképezőgép

A kamera egy 5 Mpixeles érzékelőt és autofókuszt kapott. Ahogyan az első oldalon írtuk, a fényképezőgéphez LED-es vaku is tartozik, így elvileg sötét helyen is van esély arra, hogy használható képet tudjunk készíteni. A Samsung nem igazán foglalkozott a kamera alkalmazással, a Galaxy Ace Plus gyakorlatilag a gyári Android felületet kapta, így nem túl sok benne az állítható opció, szinte csak az alapvető paramétereket módosíthatjuk.

A fényképek maximális mérete 2592×1944 pixel, míg videók esetében 640×480 képpont a maximális választható felbontás.


A fényképek minőségével különösebb gond nincsen, a tömörítés és a képélesítés nem túlzó, így a mobillal készített fotók egészen sok részletet képesek visszaadni. Ugyanakkor az vitathatalan, hogy a dinamikatartomány nem túl nagy, és relatív gyakran fordul elő, hogy egy-egy fotó beég.

Internet

A Samsung Galaxy Ace Plus böngészője nem meglepő módon a 2.3.6-os Androidból származik, viszont van benne Flash támogatás is, és minimális mértékben a kezelőfelület is módosult. A fülek közötti váltásra szolgáló rész például a TouchWizből jön, és nagyon jól használható: ha a csiptetős zoommal a legkisebb megjelenítési méret alá megyünk, akkor a megnyitott ablakok listája jelenik meg egymás alatt. Bár ezek alapján már gondolhatjuk is, hogy a böngésző remekül használható, sajnos a 480×320 pixeles kijelző miatt ez nem így van, ráadásul az összetettebb weboldalak is hajlamosak akadozni, mert a processzor csak korlátozott mértékben bírja a strapát.


Ha a neten nem weboldalakat szeretnénk nézni, hanem közösségi életet élnénk, akkor a Social Hub lehet a segítségünkre, amellyel a Samsung (is) megpróbálta az egyes közösségi szolgáltatásokat egy könnyen kezelhető felületen egymás mellé tenni, hogy a felhasználóknak ne azzal kelljen törődni, hogy ki melyik hálózaton lóg éppen, hanem csak a frissítésekkel lehessen foglalkozni.

Összegzés

Nem biztos, hogy ez volt a cél, minden esetre úgy tűnik, hogy a Galaxy Ace Plus minden tekintetben méltó utódja a Galaxy Ace-nek; a középkategória egy szürke eminenciása, amely igazából semmilyen módon nem emelkedik ki a mezőnyből, csak és kizárólag azt hozza, ami feltétlenül elvárható tőle.

Ezzel önmagában még nem is lenne gond, ha cserébe nem kellene érte kártyafüggetlenül 50-55 ezer forintot leszurkolni – így azonban simán tudjuk azt mondani hogy kis odafigyeléssel a pénzünket jobban is el tudjuk költeni. Persze 50 ezer forintért más gyártóktól sem várhatjuk el a csúcskategóriás hardvert, viszont több olyan alternatíva is létezik, amelynél a hasonló rendszerchip mellé 800×480 pixeles kijelző társul. Hogy csak egyet említsünk, ilyen a nálunk is járt Huawei Ascend G300; azt kell tehát eldönteni, hogy a pénzünkért inkább bejáratott márkát vagy valamivel jobb hardvert szeretnénk megszerezni.

Use the pager below
//
Pages1/2/3/4/5