Merész 3D TV tervek a Samsungtól
Az óvatos becslések szerint jövőre 15 millió 3D megjelenítésre képes tévé talál majd gazdára, amely annak fényében nem tűnik túl nagy számnak, hogy korábban még 2010-re is 8 milliós darabszámot jósoltak a gyártók. Azóta persze tudjuk, hogy a magas árak és a tartalom hiánya miatt a kereslet messze elmarad a várttól, így a 15 milliós szám rögtön más megvilágításba kerül. Idén egyébként már az is kérdéses, hogy az elsődleges piacon, azaz az USA-ban sikerül-e eladni a tervezett 1,1-1,2 millió készüléket – egyelőre ugyanis ennek csupán kb. a felénél jár az értékesítés.
A Samsung minden esetre merész terveket közölt, a jövőre 15 milliósra becsült 3D-s piacon nem kevesebb mint 10 millió tévét szeretne eladni, vagyis az összes értékesített mennyiség kétharmadát. A Samsung úgy tűnik, hogy minden tőle telhetőt meg is tesz a 3D népszerűsítése érdekében, jövőre ugyanis több olcsó modell is érkezik – egy kis szerencsével ezek már a CES 2011-en is láthatók lesznek. Az IFA-n már debütált egy HD Ready plazma (50C490), amelynek ára idehaza 300 ezer forint körül várható, jövőre viszont már a Full HD 3D LCD-k ára is jelentősen csökkenhet, mert a felsőkategóriás 200/240 Hz-es 3D tévék mellé 120 Hz-es 3D-s megjelenítők is érkeznek.
Addig is, a Samsung Amerikában egy december 4-ig tartó akcióval igyekszik a térbeli megjelenítést is támogató tévék iránti keresletet növelni; aki a fent megnevezett időpontig 3D-s tévét vásárol, az 3D-s Blu-ray lejátszót, további szemüvegeket és filmet kap ajándékba. A Samsung az amerikai piacon egyébként nagyon jól teljesít 3D-ben, piackutatások szerint 88%-ra tehető a korai gyártó részesedése ebben a szegmensben.

