Skip to main content

Legfrissebb hírek

Az elkövető pedig nem más mint a Kingston, aki a DataTraveler Ultimate GT-vel ráduplázott az eddigi csúcsra.
A kínai gyártó többféle megoldást is fejleszt, és úgy tűnik, hogy a Quantum Dot lesz közülük a befutó.
A Dellt leginkább a hordozható számítógépek miatt ismerik a felhasználók, pedig a vállalat monitorban is erős.
A tolókocsiba kényszerült embereknek minden segítség jól jön, főleg ha a további egészségük a tét.
Így biztosak lehetünk benne, hogy a memóriakártyára telepített alkalmazások is villámgyorsan indulnak majd.
Idővel a telefon lesz a legnépszerűbb eszköz internetezésre. Sőt, egyes statisztikák szerint ez máris így van.
Tegnap a Sony is bemutatta, mely termékekkel képzeli el 2017-et. A fókuszba az XBR-A1E OLED-tévé került.
Egy félmondatból következtethetünk arra, hogy hamarosan megtudjuk, mi is történt pontosan.
A Samsung például már be is fejezte a butatévék gyártását, valószínű, hogy a többiek gyorsan követik majd példáját.
Az EZ1000 sorozat főleg fényerőben és színkezelésben nyújt többet elődjénél. És nem ívelt!
A Smart InstaView hűtő a Signature termékcsaládba érkezik, mindent tud, amit a nagyok. Sőt, még annál többet is.
A Signature termékcsaládba érkezik a W szériás modell, amely mindössze 2,57 mm vékony. Konzollal együtt 4 mm.
Az Acer bejelentette, hogy a Predator 21 X (és 17 X) mikortól és mennyiért lesz kapható. Gyűjtésre felkészülni.
Ezt a ruhadarabot a fémszálas bélés teszi egyedivé, amely garantáltan kint tartja a rádióhullámokat a gatyából.
A Fesetto nevű cég nem csinált semmi különöset, csak gondolkodott egy picit.