Skip to main content

Amiről tévévásárlásnál elfeledkezünk

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az olcsó tévék – főleg a karácsonyi szezonban – nagy népszerűségnek örvendenek, sokan azonban elfelejtik,...
Hirdetés

LCD tévét akár már 80 000 forintért is vehetünk, de a tévé tényleges ára a szükséges kiegészítőkkel és a hazaszállítással együtt jóval magasabb is lehet.

Házhozszállítás

Bár nem igazi kellék, kezdjük a hazaszállítással: már a vásárlás előtt át kell gondolni, hogyan fog a tévé hazajutni. Ha van egy kombi autó a családban (vagy az ismerősöknél), akkor a legnagyobb tévével sem lehet gond, szedánba viszont 37 colos tévénél nagyobb csak a legritkább esetben fér be. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a hazaszállítást nem tudjuk egyénileg megoldani: ekkor jön képbe a házhozszállítás. Szerencsére nemcsak a nagyáruházak, hanem a kisebb üzletek is vállalnak ilyesmit, viszont a legtöbb esetben nem ingyen. A házhozszállítás költsége elsősorban az áruház és a lakásunk közötti távolságtól függ, de esetleg számításba vehetik a tévé értékét és tömegét is. A hazaszállítás költsége jellemzően igen nagy szórást mutat, összege lehet néhány ezer forint, de akár 10-15000 forintra is rúghat.

Tévészekrény

A lapostévét sokan a régi CRT-s tévé helyére szeretnék tenni. Bár az LCD-tévék és plazmatévék mélységre kisebbek, a szélességet tekintve viszont biztosan nagyobbak, mint az előd – előfordulhat, tehát, hogy az új megjelenítő nem passzol a régi helyére. Ebben az esetben egy új tévészekrényre lesz szükség, ezek ára 10 000 forinttól indul.

Fali konzol

Maradjunk még mindig az elhelyezésnél: egyáltalán nem biztos, hogy a tévésszekrény a legjobb megoldás, falra szerelve a lapostévé kisebb helyen elfér, nagyobb mozgásteret ad, s nem utolsó sorban jól is mutat. Minden tévére kerül előkészítés, a fali konzolt viszont külön kell megvásárolni. Gyári és nem gyári kiegészítők egész sorából választhatunk, 5 és 150 ezer forint között. A konzol ára sok mindentől függ, számít például, hogy mekkora tévéhez használhatjuk és, hogy milyen anyagból készül, de sokat számít az is, hogy a tévé egyetlen mozdulattal leemelhető-e, netán, eltolható, dönthető, forgatható vagy a faltól elhúzható kialakítással van-e dolgunk. Jellemző továbbá, hogy a tévégyárak készítette kiegészítők sokkal drágábbak.

Kábelek

Nem szabad megfeledkezni a szükséges kábelekről sem: a legtöbb szórakoztató-elektronikai készülékhez ugyanis nem jár összekötő kábel. A meglévő „analóg” kábelek persze továbbra is használhatóak, azonban ahol csak lehet, célszerű digitális összeköttetésre váltani. A tévét a DVD-felvevővel, DVD-lejátszóval, set-top-boxszal, játékkonzolokkal és a számítógéppel HDMI kábellel érdemes összekötni (ez a képet és a hangot is továbbítja), míg a tévé és az AV erősítő között a hangátvitelhez optikai összeköttetést ajánlott létesíteni. Ezek a kábelek nem olcsók: a HDMI-HDMI és a HDMI-DVI kábelek ára hossztól és minőségtől függően 2-20 000 ezer forintba kerülnek (darabonként), optikai összekötőt pedig néhányezer forintért vásárolhatunk.

Nemcsak a tévére, hanem a kiegészítőkre is sok pénzt lehet tehát költeni – a gyakorlat azt mutatja, hogy legalább kábelre mindenkinek szüksége van, de népszerűek a fali konzolok és sokan kérnek házhozszállítást is. Vásárláskor éppen ezért a vételárba kalkuláljunk bele legalább 15, de inkább 30 ezer forintot a kiegészítőkre is!