Skip to main content

Sok apró újdonság a Windows 7 Explorerben

FacebookFacebookFacebookFacebook
Kipróbáltuk az Intézőt, amely a Windows 7-ben szintén több ponton fejldődést mutat.

Hirdetés

Starter Home Basic Home Premium Professional Ultimate

Az Explorer alapvető felépítése a Windows 7-ben nem változott, a címsor, az alatta lévő funkciósáv, a navigációs panel és a főképernyő éppen ott találhatók, mint korábban, a Windows Vista esetében. Ezek tartalmában azonban történtek apró módosítások, cikkünkből kiderül, mik pontosan.

Haladjunk fentről lefelé!

A címsor és a keresődoboz esetében fontos újítás, hogy az egymáshoz viszonyított méretük változtatható; egyszerűen csak meg kell fogni az egérrel a két elem közötti vékony elválasztó sávot, hogy pontosan beállíthassuk melyiknek mekkora területet szánunk. A címsort illető további apró, ámde annál hasznosabb változtatás, hogy a Vista esetében bevezetett újfajta navigációs hierarchiában nemcsak az aktuális, hanem az eggyel feljebb lévő mappa is mindenképpen látható. Ez főleg akkor lehet hasznos, amikor éppen egy nagyon hosszú nevű mappában tartózkodunk, mert így sokkal könnyebb egy-egy szintet feljebb lépni.
A keresődoboz okosodott; ha kattintunk benne az egérrel, akkor egy lenyíló listából szűrőket is választhatunk. Általános dokumentumok esetén méret és dátum, zenék esetén album, szerző, műfaj és hossz alapján szűrhetünk, stb.

Windows 7 Explorer
Windows 7 Explorer

Keresésnél szűrőket is használhatunk

Ennek előnyét nem kell különösen ecsetelni, nyilvánvaló, hogy a szűrők használatával pontosabb találati listát kapunk. Ráadásul a szűrőkhöz tartozó opciók automatikusan, a meglévő index alapján felépülnek, így egyszerűen, néhány kattintással konfigurálhatók.

Kibővült a funkciósáv tartalma; az eddigi Organize, Views és Help gomb mellé az Open, Include in Library, Share with és New Folder opciók jelentek meg alapból, valamint kapunk egy külön gombot az előnézeti panel ki-bekapcsolására is. Az új gombok közül az Open és New Folder minden bizonnyal az érintőképernyős eszközökre gondolva került fel ide a listára, mert amúgy ezek olyan funkciók, amiket az egérrel eddig is könnyedén elérhettünk.

Windows 7 Explorer
Windows 7 Explorer

Két új, hasznos opció a mappakezeléshez

Az Include Library és a Share with opciók azonban nagyon is jó szolgálatot tehetnek. Mindkét gomb egy lenyíló listában tartalmazza a további lehetőségeket. Előbbivel az adott mappát felvehetjük valamelyik meglévő kitüntetett csoportba (Dokumentumok, Zenék, Képe, Videók), sőt akár új csoportot is kreálhatunk. Habár nem kimondottan az Explorerhez tartozik, de a Windows 7 esetében ezek a kitüntetett mappák végre úgy viselkednek, ahogyan már régóta kellene; a mappák nem valós mappák, hanem virtuális könyvtárak, amelyek a felvett, a gépen valóban megtalálható könyvtárak összesített tartalmát mutatják. Végre nem gond tehát, ha mondjuk a saját és a céges dokumentumokat két külön helyen, akár két külön merevlemezen tároljuk, akkor is egyetlen helyről férhetünk hozzájuk.
Visszatérve a funkciósávra, a Share with opció főleg akkor lesz hasznos, ha a Homegroupot is használjuk, mert ennek a gombnak a segítségével a mappa tartalmát villámgyorsan megoszthatjuk, vagy éppen ellenkezőleg, kivehetjük a megosztásból. Ha a hálózaton nemcsak Windows 7-es gépek, hanem korábbi verziók is vannak, akkor persze mód van arra is, hogy felhasználói név alapján végezzük a megosztást, de ez már tulajdonképpen egyezik a Vista és a korábbi verziók mappa- és fájlmegosztás funkciójával.
A funkciósáv tartalma a Vistához hasonlóan az aktuális mappához igazodik, ha például a Computer aktív, akkor itt jelenik meg a hálózati meghajtó hozzáadása lehetőség is.

A navigációs panel egyszerűbb tájékozódást nyújt, a Windows 7 Explorerben alapból tartalmazza a Favorites (Kedvencek), Libraries (Könyvtárak), Homegroup, Computer és Network (Hálózat) helyeket, amelyek közül az első két csoport eleve nyitott, és természetesen az itt lévő mappák a felhasználó által bővíthetők is. Ezek apró, de a használhatóság szempontjából szintén hasznos módosítások! Egyébként, ha a régi külső jobban tetszett, kattintsunk a navigációs panel egy üres területén és tegyünk pipát a Show all folders felirat elé.

Windows 7 Explorer

Az Explorer navigáció panelje

Az Explorer „fő” területén szintén apróságok teszik kényelmesebbé a munkát. Ha egy mappára jobb gombbal kattintunk, akkor az Open in new window opcióval megnyithatjuk külön ablakban (ugyanezt a hatást elérjük akkor is, ha a CTRL lenyomása mellett klikkelünk duplán a mappára), a görgetősávban pedig a könnyebb tájékozódást segítendő, oldalt látjuk, hogy éppen melyik mappánál járunk. Kapunk egy új előnézeti módot is, amely Content névre hallgat; ez a fájlokat egymás alatt listázza ki, előnézeti képpel és az állományok néhány fontosabb tulajdonságával.

Windows 7 Explorer

Egy új nézet: Content

Habár a külön bekapcsolható, jobb oldalt helyet foglaló előnézeti panelt sokan a Windows 7 újdonságának tartják, ez már a Vistában is megtalálható volt. A Windows 7 viszont több fájltípushoz tud előnézeti képet generálni – többek között azokhoz a videfájlokhoz, amelyeket alapértelmezés szerint a Windows Media Player nyit meg.

Végül, de nem utolsó sorban az alsó információs sávról egy gondolat: alapértelmezés szerint ennek a résznek most már kisebb a magassága, tehát ez a terület kevesebb helyet foglal - funkcionalitása viszont semmit sem változott.

Összegzés

Fentiekből látható, hogy a Microsoft a Windows Explorer estében is tud újat mutatni – noha a változtatások ebben az esetben semmiképpen sem nevezhetők forradalminak, minden olyan user számára hasznosak lesznek, aki rendszeresen, vagy akár csak nagyon ritkán, de használja az Explorert. Ha fájlkezelésre nem is, megosztásra, kitüntetett mappák kezelésére ezután még jobb szolgálatot tehet.