Acer GD245HQ 3D monitor teszt
Képminőség
A képminőség értékelését ezúttal is a szokásos tesztekkel kezdtük, így a megvilágítás egyenletességét, a bevilágítást valamint a színek torzulását ellenőriztük a fekete, fehér és a barna tesztábrák segítségével (szokás szerint képszerkesztő programmal manipuláltuk a képeket, a jobb láthatóság érdekében). A fényerő eloszlásának egyenletességével ezúttal sem volt komoly, a mindennapi használatot befolyásoló probléma, de a fehér tesztábra megmutatta, hogy a sarkokban valamelyes kisebb a maximális fényerő. Nem tapasztaltunk viszont túlzott bevilágítást az elvileg teljesen fekete kép esetében.
A barnatesztben ismét megmutatkozott a TN-es monitorok egyik legnagyobb gyengéje, miszerint a fényerő a panel alsó részétől a felső része felé haladva adott nézőpontból csökken, illetve, hogy a színek is torzulnak valamelyest – ráadásul a színek akkor is változnak, ha a panel közepétől a szélei felé vándorol el a tekintetünk.
A korrektség jegyében meg kell említenünk, hogy ez minden TN paneles monitorra igaz, tehát az Acer GD245HQ ebből a szempontból elvileg nem lóg ki a monitorok mezőnyéből, azonban a GD245HQ-t e tekintetben az átlagosnál is gyengébbnek éreztük: ha a vertikális nézési szög kis mértékben megváltozik, a látható színek már akkor is nagyon gyorsan változnak. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy ha úgy állítjuk be a monitort, hogy egyenesen ülve pontosan szemből nézzük, akkor a kép már akkor jól láthatóan vöröses lesz, ha kicsit hátradőlünk. A jelenség persze nem ismeretlen, de eddig jobbára csak a notebookok kijelzőinél lehetett azt tapasztalni, hogy a függőleges betekintési szög ennyire meghatározza a vizuális élményt, asztali monitoroknál nem.
A szürkeárnyalatos teszt viszont nagyon jó eredményt adott, egyedül a sötétebb területeknél voltak apróbb gondok, ahol nehéz volt megkülönböztetni az árnyalatokat. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a monitor feketéje nem az igazi, és emellett a sötétebb helyeken a részletgazdagság sem tökéletes – ez az eredmény egybevág a kalibráció után végzett színhelyesség teszt eredményével. Szerencsére egy játékra szánt PC-s monitor esetében ez nem olyan kritikus szempont, mint egy LCD- vagy plazmatévé esetében – az Acer GD245HQ-t úgyis azért veszi meg valaki, mert tud 120 Hz-en frissíteni, és így használható 3D-s megjelenítéshez is.
A válaszidő papíron 2ms, a tesztek alapján pedig azt mondhatjuk, hogy a monitor valóban gyors. A 120 Hz-es képfrissítési frekvenciát használva egészen kiváló vizuális élményt kapunk, az utánhúzás gyakorlatilag észrevehetetlen, és nincs elmosódás akkor sem, ha a monitor egész területén egyszerre változik a kép.
Az állóképeknél viszont, főleg a nagy kontrasztú helyeken, például a betűk mellett, a kép olyan volt, mintha enyhén élesített lenne – ezt az overdrive okozza, amit azonban nem lehet kikapcsolni (azaz ki lehet, de csak a szerviz menüben, de ez egyrészt kényelmetlen és garanciavesztéssel jár, másrészt annyira lerontja a válaszidőt, hogy a GD245HQ alkalmatlan lesz 3D-re). Így viszont a kijelző arra kevésbé alkalmas, hogy szöveges tartalmat jelenítsünk meg rajta.
Megmértük a monitor input lagját is, ami egészen kiváló volt, 0-10 ms közötti értékeket mértünk, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs késleltetés egy CRT monitorhoz képest.
3D-ben
A térérzet szépen megvan, az általunk kipróbált játékok esetében a vizuális élmény jó. Van mélységérzet, de ennek mértéke erősen függ attól is, hogy éppen milyen játékkal játszunk. Természetesen a 3D-s megjelenítéssel kapcsolatos teendők egy részét az NVIDIA szemüvege végzi, és a konfigurációs lehetőségek is a videokártya illesztőprogramjához köthetők. Az NVIDIA 3D-ről bővebben már írtunk, a részletek ebben a cikkünkben találhatók meg.
A monitor aktív szemüveggel párosítva ad 3D-s képet, amit ha felveszünk, akkor természetesen a látható fényerő csökken. Ezt kompenzálandó, az elektronika 120 Hz-es képfrissítést választva megnöveli a fényerőt – azonban a gyakorlatban ez nem működő megoldás, mert aligha fogja bárki változtatni a képfrissítési frekvenciát minden játék elindítása előtt. Akkor már sokkal kényelmesebb, ha két színprofilt használunk, az egyiket 2D-hez, a másikat 3D-hez. A maximális fényerő, amit mértünk, 301 cd/m² volt, ami azért szemüveg mögül is elég kell, hogy legyen.
Mint minden shutteres 3D rendszernél, az Acer monitoránál is van crosstalk, azaz a szemüveg nem tudja teljesen szétválasztani a bal és a jobb szem számára készült képet. Azonban a monitor 2 ms-os válaszidejének hála az áthallás minimális, sokkal kevésbé megfigyelhető, mint egy LCD-tévénél. A „szellemképek” összességében nem zavarók, ami viszont érdekes, az az, hogy az áthallás mértéke függ a betekintési szögtől is: a panel felső és alsó részén valamivel jobban megfigyelhető.
Még annyit, hogy a monitor megfelelő hardverrel és szoftverrel természetesen nemcsak játékokhoz, hanem 3D-s filmekhez is használható, de ez esetben a kis képátló miatt nem tudja felvenni a versenyt az LCD- és plazmatévékkel.
Menürendszer
Az Acer a GD245HQ esetében is a már jól bevált menürendszert alkalmazza, a kezeléssel azonban most mégsem voltunk elégedettek. Habár a menü struktúrája egyezik a korábban nálunk járt Acer monitorok menürendszerének felépítésével, a GD245HQ-t nehéz kezelni, mert a gombokhoz nem tartozik felirat – azaz tartozik, de azt már maga a menürendszer tartalmazza, ami csak akkor válik láthatóvá, ha az egyik gombot megnyomjuk. És ez egyben azt is jelenti, hogy az első gombnyomásra nem történik semmi. Az öt gombbal egyébként a következő funkciókat érhetjük el: színprofilok, automatikus beállítás/kilépés, menü/OK, fel, le/bemenet. A menüben való lépkedés ezzel együtt rövid idő alatt megszokható.
Nem kényezteti el a felhasználókat az Acer a GD245HQ-ba épített funkcióválasztékkal sem; digitális bemenetet használva a képjellemzők közül például csak a fényerő és kontrasztarány valamint a színhőmérséklet változtatható, amint analóg bemenetnél is csak a vízszintes és függőleges pozíció valamint az órajelek egészítenek ki. Gamma nincs, pedig a mérésekből láttuk, hogy egy ilyen opcióra nagy szükség lenne.
Az említésre méltó konfigurációs lehetőségek kimerülnek a csak digitális bemenetnél elérhető képarányválasztó opcióban (méretarányos kitöltés, teljes kitöltés és 1:1-es megjelenítés választható) valamint a minden bemenetnél aktív dinamikus kontrasztban, amit az Acer ACM-nek, Advanced Contrast Managementnek nevez. Ennek használatát továbbra sem javasoljuk, az okokról a dinamikus kontrasztaránnyal foglalkozó cikkünkben bővebben írtunk.
Adatlap
| Acer GD245HQ | |
| Panel technológiája | TN, 120 Hz |
| Képátló | 23,6 col |
| Felbontás | 1920×1080 pixel |
| Fényerő | 300 cd/m² |
| Kontraszt (statikus) | 1000:1 |
| Betekintési szög (H/V) | 170°/170° |
| Válaszidő | 2 ms (G2G) |
| Csatlakozók | Dual Link DVI, HDMI, D-Sub |
| Méret | 575×194×418 mm |
| Fogyasztás (max/készenléti) | 40 Watt / <1 Watt. |
Összegzés
Az Acer GD245HQ a gyenge betekintési szögek miatt színhelyesség alapján nem a legjobb monitor, annak ellenére, hogy kalibrációval szép eredményt lehet nála elérni, és szöveges tartalomhoz sem ideális. Ám egy játékra szánt monitor esetén, főleg, ha az 3D-s megjelenítésre is képes, nem ezek az elsődleges szempontok. Amire készült, arra tökéletes a monitor, 120 Hz-es képfrissítése és 2 ms-os válaszideje miatt 3D-re jelenleg a legjobb.
|
Képminőség
Dizájn
Szolgáltatások
Kezelhetőség
|
▪ nagyon gyors válaszidő ▪ 3D-re kiváló ▪ nincs utánhúzás |
▪ csak átlagos kontraszt ▪ kényelmetlen gombok ▪ kevés opció a menüben |
Az Acer GD245HQ-t az Acertől kaptuk tesztelésre, ajánlott ára 110 000 forint.

