Skip to main content

Apple

…a papírzacskót! Legalábbis úgy tűnik az utóbbi idők egyik legviccesebb és leghülyébb szabadalmi kérelméből
Ami persze nem túl nagy meglepetés, az Apple-nek valahogy sosem sikerül elég telefont gyártania.
Szépen sikerült az Apple AirPods fülese, kár is lenne elhagyni. Még jó, hogy valakinek eszébe jutott a megoldás.
Az Apple több száz millió dollárt kaszálhat egyetlen átalakító segítségével. Plusz ott vannak még a licencdíjak is.
Menetrendszerűen mutatkozott be az új Apple Watch és az iPhone - és nem okoztak komoly meglepetést.
Többféle Apple termékhez gyárt vízálló tokot a Catalyst – például az Apple okosórájához is, ami így búváróra lesz.
Elkészült a SEAT az első CarPlay kompatibilis alkalmazással, és már letölthetővé is tette az Apple App Store-ban.
Egyes hírek szerint az iPhone-ok után a MacBook Pro új generációjában is megjelenhet az ujjlenyomat-olvasó.
Egy friss pletyka szerint mégsem lesz háromféle változat az iPhone 7-ből: csak egy kisebb és egy nagyobb modell.
Tegnap a sima, ma pedig a Plus méretű iPhone 7-ről került elő egy fotó, amelyen több érdekesség is látható.
Subscribe to Apple