Skip to main content

Apple

A szolgáltató az HBO Go révén már eddig is jelen volt az interneten, de csak kiegészítésként. Ez most változik.
Az Apple Watch kétféle méretben és háromféle verzióban lesz kapható. Nem látszik, miért lesz jobb, mint a többiek.
Egyes hírek szerint az Apple Watch egy rejtett Lightning csatlakozóval rendelkezik a szíj alatt.
A félvezetőgyártó visszaszerezte vezető SoC- és memóriagyártó pozícióját az Apple-nél, pedig nagy a verseny.
Március 9-e lehet az Apple Watch hivatalos bemutatójának dátuma, legalábbis erre a napra tervez valamit a cég.
A Samsung SDI elektromos járművek akkumulátorait gyártó céget vásárolt. Jó üzlet az elektromos autó.
A Smartflash LLC megnyerte a pert szabadalmai megsértése miatt, most újra pereli az Apple-t. Az összeg jelentős.
Akinek iPhone-ja van, és szeretne hozzá egy Moto 360-at, az lassan fellélegezhet: a két készülék tud kommunikálni.
Hasonlóan az óriás IT-cégekhez, a részvényesek nyomására új területekre törekszik. Tíz éven belül készen is lesz.
Fordult a kocka, pedig az Apple telefonjait azért szeretik, mert „úgy működik, ahogyan kell”.
Subscribe to Apple