Skip to main content

Apple

A leírás szerint a leginkább telefonnak látszó tárgy mindkét oldalán ívelt felületű OLED kijelző található.
A DigiTimes szerint igen – mi azonban úgy véljük, hogy ennek a pletykának nincsen túl sok alapja.
Az Apple-ről már régóta pletykálják, hogy okos órát fejleszt – úgy tűnik, hogy a Samsung ezt teszi.
A Logitech a Mobile World Congressen jelentette be az iPad minihez készített, billentyűzettel egybeépített tokját.
Az OlloClip 3-in-1 előtét lencséjét aligha kell bemutatni az iPhone rajongóknak – most itt az iPod touch adapter is
És több, mint 128 millió tablet. A netre kapcsolódni képes eszközök száma bőven milliárd felett járt.
Vagy keserű a szőlő, vagy úgy néz ki, hogy sokáig nem lesz olyan iPhone, iPad és Mac, amelybe OLED kijelző kerül.
A Wall Street Journal és a New York Times is biztosra veszi, hogy az Apple hamarosan új kütyüvel áll elő.
Ha a kört az okostelefonokra szűkítjük le, akkor pedig három mobilból kettőn fut a Google OS-e.
Az Apple bejelentette, hogy a készülék dizájnja nem változik, a 4-es verzió csak hardverben hoz újat.
Subscribe to Apple