Skip to main content

mobiltelefon

Pedig úgy volt, hogy három Android főverzió is érkezik a 2024-ben megjelent készülékre.
A Google új csalás elleni és adatvédelmi eszköztárat jelentett be az Androidhoz.
A telefongyártók részben költségtakarékossági okokból, részben EU-s előírások miatt nem mellékelnek kiegészítőket; erre válaszol most a Yettel.
Már Japán sem a régi, a szigetországban is teljesen a háttérbe szorultak a kinyitható telefonok.
A dátum egyelőre nem hivatalos, mint ahogyan az sem, hogy miket mutat majd be a koreai gyártó – de sejtéseink azért vannak.
A sanghaji MWC 2026-on lehetett megnézni a telefont, amelynek megjelenése hamarosan várható.
Több kínai fejlesztő szerint az Apple visszaél piaci erőfölényével – pedig a 30 százalékos sarc már rég a múlté.
A vezeték nélküli töltés kényelmes és ma már kellően gyors is – de az árammal elég pazarlóan bánik.
TESZT
Ebben a tesztben rendhagyó módon két telefon is bemutatunk, de főleg az erősebb hardverrel szerelt Honor 600 Próra koncentrálunk.
TESZT
A Samsung egy eddig nem látott újdonsággal, az adatvédelmi kijelzővel dobta piacra az S26 Ultrát. Elég-e ennyi az üdvösséghez?
Subscribe to mobiltelefon