Skip to main content

NSA

Még nincs egy hete, hogy egy zsarolóvírus végigsöpört a világon, máris beígérték a folytatást. Kezdjünk aggódni.
Az összeesküvés-elméletek rajongóinak kötelező telepíteni a Seen betűkészletet, ami elrejti a titkos szavakat.
Miközben a mobilgyártók ujjlenyomat-olvasókat építenek a mobilokba, az NSA gesztusokból azonosítja a felhasználót.
Francois Hollande azt mondta, hogy a terrorizmus ellen célzott megfigyelés szükséges – tiltakoznak is ellene.
Így szerezte meg az NSA és a GCHQ a kódokat, amelyekkel gyerekjáték lehallgatni a mobilos beszélgetéseket.
Az online tárhely-szolgáltató 2014 második félévét lefedő jelentés több érdekességet is tartalmaz.
Egy, korábban az NSA-nál dolgozó ügyvéd szerint az Apple és a Google bajba kerülhet a titkosítás bevezetése miatt.
Az iOS-t és az Androidot is úgy reklámozzák, hogy a velük védett telefon adataihoz még a hatóság sem férhet hozzá.
Németország köszöni szépen, de a jövőben nem kér az amerikai Verizon nyújtotta szolgáltatásokból.
A kémbotrány sokadik állomásaként ismét egy, a felhasználóknak kedvező lépésre szánta el magát pár vállalat.
Subscribe to NSA