Skip to main content

Sony

Az UFO-ra emlékeztető szerkezet nem is lesz különösebben drága – feltéve, hogy árát a 4K-s tévékéhez mérjük.
Nem a Sony UHD tévéi lesznek a legdrágábbak – persze a kategória miatt így is sokat kell fizetni értük.
Az Xperia SP mellé egy alsó-középkategóirás mobil is érkezett a Sony műhelyéből, elsősorban fotózásra kihegyezve.
A sony az idei CES-en jelentette be csúcsmobilját, az Xperia Z-t, most érkeznek mellé a társak.
Ahogyan sejteni lehetett, a Sony ezúttal nem hozott új mobilokat Barcelonába – így egy tablet kapta a főszerepet.
A Sony két napja jelentette be a PlayStation 4-et, ám rengeteg megválaszolatlan kérdés maradt vele kapcsolatban.
Ahogyan várni lehetett, a Sony bemutatta a PlayStation 4-et, de mindezt sajátos módon, a játékkonzol nélkül tette.
A japán gyártó a harmadik negyedévben is veszteséges volt, de úgy tűnik, már közel a felemelkedés.
Hivatalos információ ugyan még nincsen erről, de a Sony várhatóan bő két hét múlva mutatja be a PlayStation 4-et.
A Sony tavaly jelentette be, hogy megszűnik a gyártás: a vállalat márciusban szállítja le az utolsó MD lejátszót.
Subscribe to Sony