Skip to main content

üzleti élet

Ritka, ha egy per kimenetele mind a két fél tetszését elnyeri, főleg a techiparban. Most mégis ez történt.
A Broadcom ügyvezetője szerint nem a kevés RAM, hanem a „kevés” pénz az, ami gátolja az AI további fejlődését.
Még egy doboz tejnek is több kritériumnak kell megfelelnie, mint az AI-t fejlesztő cégeknek.
A Sony bejelentette, hogy jövőre egyáltalán nem vesz részt a CES-en – de lássuk be, a döntésnek jó oka van.
A Motorola bejelentette, hogy együttműködési megállapodást kötött a GrapheneOS-t fejlesztő GrapheneOS Foundationnel.
Az Ericsson és az Intel a barcelonai Mobile World Congressen jelentette be azt az együttműködést, amelynek célja a 6G fejlesztések felgyorsítása.
És ezzel az állítással aligha lehet vitatkozni. A kérdés csak az, hogy mi lehet a megoldás.
A Vodafone és a Samsung sikeresen lebonyolította az első olyan telefonhívást, amely során az európai szolgáltató a Samsung vRAN infrastruktúráját használta.
A Starlink és a Deutsche Telekom megállapodást kötöttek, ami megnyitja az utat a műholdas mobilkommunikáció felé az EU területén is.
Folytatódik, sőt bővült az Alpha Plan, a Honor már érzelmeket is vinne a mesterséges intelligenciába.
Subscribe to üzleti élet