Skip to main content

üzleti élet

Továbbra is kevés Lumia telefon fogy, de legalább a Nokia, végre úgy tűnik, kezd kimászni a gödörből.
Az Ivona fejlesztette ki – többek között – a Kindle-ökben működő, a szöveg felolvasásáért felelős motort.
A számok első ránézésre nem tűnnek rossznak, de egyértelmű, hogy az Apple elsöprő lendülete megtört.
A Logitech 2012 utolsó negyedévében veszteséget termelt, a vezetés a kiutat divíziók megszűntetésében látja.
Az egykoron szebb napokat megélt Dell egyre kisebb a piacon – a Microsoft lehet a megmentője.
Elképzelhető, hogy a BlackBerry nem saját hardveren, hanem licencelhető szolgáltatásként fog tovább élni.
Mindenki azt várja, hogy csökkent a profit 2012 utolsó negyedévében – erre 2003 óta nem volt példa.
A Gartner szerint tavaly a Q4 során eladott PC-k mennyisége még az előző negyedévhez képest is csökkent.
Nem, nem írtuk el, ez a PC valóban egy asztalban kapott helyet, és elsősorban bárokba láthatjuk majd viszont.
Félvezetők készülnek majd az bővített üzemben, a Samsung a chipgyártási kapacitását szeretné növelni.
Subscribe to üzleti élet