Skip to main content

üzleti élet

A japán gyártók összefogásának eredményeképpen 2013-ban már beindulhat a tömegtermelés.
Egy holland bíróság döntése értelmében az Apple-nek elmaradt licencdíjakat és kártérítést kell fizetnie.
A DisplaySearch adatai alapján 2012 első negyedévében LCD-tévéből is kevesebb fogyott. Bajban a gyártók?
11 percig nem volt áram, ennek nyomán akár több millió dolláros kár is keletkezhetett.
A finn gyártó profitfigyelmeztetést adott ki és újabb elbocsátásokat jelentette be, de legalább eladta a Vertut.
A chipgyártó dominanciáját igyekszik megtörni a HSA Foundation nevű, non-profit szervezet.
A vállalat elsősorban a szabadalmai miatt lát fantáziát a grafikus chipeket gyártó vállalatban.
Az Apple szerette volna elérni, hogy a Galaxy S III ne kerüljön forgalomba, az illetékes ügyész bekeményített.
Az IDC szerint az Android nem erősödik tovább, a Windows Phone szépen lassan elkezdik visszaszorítani.
A Seagate stratégiai céllal vásárolta mag a francia LaCie-t; egyelőre nem tudni, mi lesz a márkanév sorsa.
Subscribe to üzleti élet