Skip to main content

Nyár végén jön az Acer One

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az Acer is beszáll a legkisebb subnotebookok piacára, ahol többek között az ASUS EeePC-vel és az MSI Winddel...

Hirdetés

Az Acer is beszáll a legkisebb subnotebookok piacára, ahol többek között az ASUS EeePC-vel és az MSI Winddel versenyzik majd. A készülék az Acer One névre hallgat és az Intel Atom processzorát használja, amely mellé akár 1 GB memóriát és 1024x600 pixeles, 8,9 colos kijelzőt is választhatunk.

A gép mérete 25x17 cm, tömege pedig kevesebb, mint 1 kg. A mobil használatot nemcsak ez, hanem a nagyobb teljesítményű akkumulátorral elérhető, akár 7 órás üzemidő, a beépített wifi valamint az opcionális 3G és WiMAX is segíti.
Az Acer One kétféle adattárolóval lesz elérhető, Linuxhoz a 8 GB-os Flash, Windowshoz pedig a 80 GB-os hagyományos HDD-t lesz érdemes választani.
A notebook kezdetben (gyöngyház)fehér és (zafír)kék színekben lesz megvásárolható.
Az Acer One a tervek szerint nyár végén kerül a boltokba, induló ára pedig 80 000 Ft lesz.

Címkék