Skip to main content

Computex 2010: Tablet összefoglaló

FacebookFacebookFacebookFacebook
Kétségtelen, hogy az idei Computex a tabletekről szólt - az iPad indította áradat ellepte a standokat.
Hirdetés

Ha csak egyetlen kategóriát lehetne kiemelni a Computexen bemutatott újdonságok közül, nem lenne nehéz dolgunk: a bemutatott termékek között toronymagasan vezetnek a táblapc-k. Népszerűségüket könnyen lemérhetjük azon, hogy a kiállítás saját, naponta megjelenő újságjának első kiadásában is ezek a gépek szerepeltek a felmérésekben.
Szintén a táblagépek voltak a kiállítást megelőző napok több sajtóbejelentésének középpontjában: a Microsoftnál a Windows Embedded 7 Compactot egyértelműen ennek a kategóriának az operációs rendszerének szánták, az ASUS és az MSI pedig több táblagépet is bemutatott.

Ezek sajnos egyike sincs abban az állapotban, hogy akár csak a nyár vége előtt a boltokba kerülhessenek: az ASUS Eee Padját ugyan kipróbáltuk, de a végleges szoftver helyett csak egy Silverlightban elkészített demó futott rajta, és az MSI Wind Padet sem sokat nyúzhattuk.
Az ok, ami miatt a nagy márkák még nincsenek kész saját válaszaikkal az Apple iPadjára, egyszerű: egy tablet, mint hardver, önmagában nem garantálja a sikert – kell hozzá tartalomszolgáltatás, megfelelő platform és kezelői felület is, mondták el nekünk a cégeknél megkérdezett munkatársak. Szerencsére a kisebb távolkeleti gyártókat ez kevésbé izgatja, hagyják, hogy mások foglalkozzanak a szoftverrel és a tartalommal, ők inkább a hardverre koncentrálnak. Ennek köszönhető egyébként, hogy mind a Microsoft, mind az Intel tetszése szerint gyűjthette össze az ő platformjukat kedvező fényben feltüntető tableteket saját standjain, és rendezhetett belőlük kiállítást (a két kategória között persze bőven van átfedés, hiszen a Windows 7 x86-os platformon fut).

Összességében úgy láttuk, hogy a kiállításon mutatott táblagépek nagy része egyelőre még Windows 7 operációs rendszert és Moorestown platformot használ – de feljövőben van az Android is, és mutatóban láthattuk a MeeGo-ra és Windows Embedded 7-re épülő gépeket is. Mivel mindegyiket volt szerencsénk röviden ki is próbálni, megalapozottan állíthatjuk: a Windows 7 nem ideális operációs rendszer egy táblagép számára: a futtatásához szükséges hardver túl nagy helyet foglal el, maga a kezelői felület alapvetően egeret és billentyűzetet igényel, az ujjal való kényelmes kezeléshez szükséges plusz szoftverek pedig mind-mind a szűkösen mért erőforrásokat fogyasztják.

Ami az alternatívákat illeti, ezek között sorrendet felállítani már nem tudnánk ilyen könnyen. Egyértelmű, hogy a népszerűséget és a rendelkezésre álló programok számát tekintve az Android áll az első helyen, és az ezt futtató tabletekkel nem is volt igazán gondunk – de hasonlóan impozáns volt az Intelnél kiállított MeeGora épülő Quanta Redvale és a Microsoftnál látott Windows Embedded 7-es masina is.


Ezeknél minden azon múlhat, hogy a boltokba milyen felhasználói felülettel kerülnek a gépek – és azon, hogy milyen tartalomszolgáltatás áll majd mögöttük.