NTT Docomo: valódi 3D-s érintőképernyő
Továbbra is az NTT DoCoMo „jövő” részlegén bóklászunk – itt állították ki ezt az érdekes 3D-s kijelzőt, aminél az érintőképernyő is térben működik.
Azért elég érdekes, hogy egy mobiltszolgátlató standján ennyi érdekességet találni, még akkor is, ha a kütyük közül szinte egyet sem az NTT Docomo gyárt. A 3D-s érintőképernyő viszont talán minden érdekesség közül a legjobb; a mini panel nemcsak a képet mutatja térben, hanem az érintést is térben érzékeli. A kijelző szemüveg nélküli, nyilván egy mobilnál ez nem fog gondot okozni, a mozdulatunkat pedig egy apró kamera figyeli. A demón egy kaméleon nyújtotta a ceuza felé nyelvét, és amikor egészen közel kerültünk a ceruzával, akkor a force feedback megoldásnak köszönhetően még egy kis vibrálást is éreztünk, így valóban olyan volt, mintha a el is érte volna a ceruzát az állat a nyelvével.
Nagyon ötletes és jópofa megoldás, arra viszont kíváncsiak leszünk, hogy mikor kerül forgalomban valami hasonló dolog. Egyelőre természetesen még japán megjelenési időpont sincs, Magyarországra pedig talán soha nem jut el a kütyü; amit eddig az NTT Docomonál láttunk, az a tervek szerint csak az NTT Docomonál lesz elérhető.

