Skip to main content

Kipróbáltuk: Samsung OLED Multi-View 3D-vel

FacebookFacebookFacebookFacebook
A Samsung tegnapi legnagyobb meglepetése az volt, hogy bejelentette, OLED-tévéjén ketten mást nézhetnek egyszerre.

Hirdetés

A Samsung tegnapi legnagyobb meglepetése az volt, hogy bejelentette, OLED-tévéjén ketten mást nézhetnek egyszerre.

Ráadásul nem is sima 2D tartalomról van szó, hanem arról, hogy a tévé két különféle 3D streamet képes megjeleníteni azaz nem kettő, hanem összesen négy képfolyamot váltogat villámgyorsan; Bal 1 Bal 2 Jobb 1 Jobb 2 ritmusban.

A rövid tesztünk alapján crosstalkot nem fedeztünk fel, de persze a Samsung gondosan ügyelt arra, hogy világos jeleneteket mutasson – hiszen ezek jótékonyan elfedik az ilyen képhibákat. De az biztos, hogy a rendszer használható. A képváltás miatt természetesen aktív szemüvegre van szükségünk; a tévéhez mellékelt modell különlegessége, hogy gombnyomásra képes a források között váltani. Emellett a Samsung hangszórót is épített a szárba, hiszen nemcsak a két különböző forrás képét, hanem a hangját is szét kell valahogyan választani. A szemüveg Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikál a tévével, és a hangátvitel is ezen az interfészen keresztül történik.


Amire nem érdemes számítani, az az, hogy ez a fajta technológia megjelenik akár LCD-tévéknél akár plazmatévéknél – előbbi esetben a gyenge válaszidő, utóbbi termékeknél a gyenge fényerő miatt nem tűnik járható útnak négy képfolyam sorozatos váltogatása.

Aki minket kérdez: inkább az egy collal kisebb, 55 colos képátlóra, a Full HD felbontásra és a Multi-View-ra szavazunk mintsem egy 56 colos UHD OLED-re. Nem, mintha ez utóbbival különösebb problémánk lenne, de a Multi-View egy olyan dolog, amit akár már most ki lehet használni, míg az UHD felbontás előnyeit tartalom hiányában nehéz lenne élvezni. A Samsungot ismerve annyit azért még hozzátennénk, hogy majd akkor iszunk a medve bőrére, ha a tévé valóban megjelenik a boltok polcain.