Végleg eltűnik a Hotmail
A Microsoft tavaly augusztusban indította el nagysikerű levelező platformjának, a hotmail.com-nak az utódját, amely nemcsak dizájnjában illeszkedett a vállalat egyéb termékei sorába, hanem funkciói alapján is: a levélkezelés mellett az új rendszer több közösségi szolgáltatást is kapott például. Az azóta eltelt idő alatt a Microsoft 60 millió aktív felhasználót szerzett (20 millióan állítólag a Gmailből érkeztek), ám még ennél is fontosabb, hogy kijavította azokat az apróbb hibákat és teljesítménybeli gondokat is, amelyek kezdetben jellemzően minden platform életében jelentkeznek. Ennek köszönhető, hogy a szolgáltatás tegnap óta már nem bétaként működik.
A Microsoft természetesen szeretné, ha az Outlook.com lenne a legnagyobb levelezőrendszer a világon, így hamarosan reklámhadjáratot indít annak érdekében, hogy a felhasználókat magához csábítsa. Van hova nőni: a Wikipedia adatai szerint a Gmailnek tavaly júniusban több, mint 425 millió felhasználója volt, és a szám azóta valószínűleg még tovább nőtt. A nagy különbséget a vállalat egyébként könnyebben fogja áthidalni, mint azt elsőre gondolhatnánk: nyárig ugyanis minden hotmail felhasználót „átkonvertál” Outlook.com felhasználóvá, ami nagyjából 330-360 millió felhasználót adhat hozzá szinte egy csapásra a rendszerhez. A váltás pontos menete még nem ismert, azonban az biztosnak tűnik, hogy a régi e-mail címét mindenki megtarthatja, és regisztrációra sem lesz szükség – a legtöbbeknek egyszerűen csak annyi változik majd, hogy a levelezéshez használt, elavult webes felületet felváltja egy korszerűbb megoldás, amely mellesleg szervesen kapcsolódik a Microsoft egyéb szolgáltatásaihoz, például a SkyDrive-hoz vagy éppen a Skype-hoz.