Skip to main content

Dizájncenter: érdekes számítógépházak

FacebookFacebookFacebookFacebook
A sok újdonság mellett a Computexen néhány jópofa számítógépházat is láttunk - képgaléria következik.
Hirdetés

A sok újdonság mellett a Computexen néhány jópofa számítógépházat is láttunk - képgaléria következik.

A geeks.hu hasábjain komponensekkel és PC-kkel csak a legritkább esetben foglalkozunk (és éppen ezért az alaplapokat és a VGA-kártyákat a Computexen is elegánsan átugrottuk szinte mindig), a számítógépházak között azonban akadt pár olyan, amelyiket, úgy gondoljuk, érdemes megmutatnunk. Persze nem az hozott lázba minket, hogy egyik vagy másik házba 7 vagy 8 HDD-t lehet beszerelni, hanem az egyedi kialakítás fogott meg minket. A legtöbb érdekességet egyébként az ECS-nél láttuk, de a 2009-ben lencsevégre kapott vázához hasonlóan a mostani alkotások sem a gyártók mérnökeinek keze munkáját, hanem lelkes modderek szorgalmát dicsérik.